Idén is kevesebb prémiumot kapott a Microsoft vezére

Vágólapra másolva!
Idén sem kapta meg vállalatától a számára kiutalható maximális bónuszt Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója. Ennek oka azonos a tavalyival: társasága nem teljesít jól az okostelefonok és a táblagépek piacán.
Vágólapra másolva!

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a Microsoft legutóbbi üzleti évének végén 682 500 dolláros, vagyis 154,2 millió forintnak megfelelő prémiumban részesíti vezetőjét, Steve Ballmert. Ez az összeg megegyezik az elnök-vezérigazgató éves fizetésével. A társaságnál érvényben lévő prémiumrendszer értelmében Ballmertől a vállalat igazgatótanácsa akár teljesen meg is vonhatja az éves jutalmat, vagy akár éves fizetésének dupláját is kiutalhatja számára, ha kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A 2011-ben megállapított prémium alapján az igazgatótanács úgy tartja, hogy Ballmer nem végez rossz munkát, de kiemelkedőt sem.

Tavaly Steve Ballmer ugyancsak éves fizetését kapta meg prémiumként az év végén. Bár a Microsoft jelenleg elérhető legújab operációs rendszere, a Windows 7 elég sikeres, a társaság sem az okostelefonok, sem a táblagépek piacán nem tudja megvetni a lábát, két riválisa, az Apple és a Google elhúzott mellette. Emellett a Windows-üzletág forgalma a legutóbbi üzleti évben 2 százalékkal csökkent: bár ez összhangban van a PC-piac globális visszaesésével, egyben azt is jelzi, hogy a táblagépek kezdik elcsábítani a potenciális vásárlókat a hagyományos számítógépektől.

Ballmer 2000 óta tölti be a cégvezető posztját az azóta jótékonysággal foglalkozó Bill Gates helyett, és bár nem mutatja jeleit annak, hogy távozni kívánna, a Reuters szerint a Microsoft egyik prominens részvénytulajdonosa már javasolta távozását. Ugyanakkor a cégvezetés Ballmer sikereit is ismertette a prémium megállapításának indoklásában: az Xbox 360 konzolhoz kiadott mozgásérzékelő, a Kinect például nagyon sikeres, hasonlóan az Office webes változatához, és az Azure nevű felhőalapú szolgáltatásplatformhoz. Emellett a cég felvásárolta az internettelefonos szoftvert fejlesztő Skype-ot, valamint komoly partnerséget alakított ki a Nokiával és a Facebookkal is. Steve Ballmer jelenleg a Microsoft részvényeinek közel négy százalékát birtokolja, és a Forbes gazdasági lap szerint a harmincharmadik leggazdagabb ember a világon 14,5 milliárd dolláros vagyonával.