Gyerekfelismerő kamerát szabadalmaztat a Microsoft

Vágólapra másolva!
A szoftvercég egy olyan technológiát akar levédetni az amerikai szabványügyi testületnél, amely képes felismerni, hogy a számítógépet vagy tévét gyermek vagy felnőtt akarja használni.
Vágólapra másolva!

A még tavaly benyújtott szabadalmi kérvényben lévő leírás szerint a technológia hasonló kamerát használ, mint amelyet az Xbox 360 konzolhoz kiadott Kinect vezérlőt is képessé teszi a mélység, így a játékos mozdulatainak érzékelésére - számolt be a Geekwire technológiai blog.

A Microsoft szabadalmaztatás alatt álló megoldása a vállak szélessége, a törzs hosszúsága és a testmagasság elemzésével tudja megállapítani, hogy a számítógép vagy tévé előtt ülő személy felnőtt vagy gyerek. Segítségével például le tudja tiltani a felnőtteknek szánt filmek, tévécsatornák, videojátékok elérését. Hasonló korlátozásokra jelenleg többnyire számkódokat szoktak alkalmazni. A technológia arra is alkalmas, hogy ha például a szülők egy felnőtteknek szánt filmet néznek, és gyermekük belép a kamera látóterébe, az automatikusan leállítja a lejátszást.

A kis testméretű felnőtteket ugyan nem tudja megkülönböztetni a megoldás a gyerekektől a Geekwire szerint, ám számukra a rendszer lehetőséget biztosít arra, hogy egy mesterjelszó birtokában minden tartalomhoz hozzáférjenek.