A Facebook alkalmazza a Playstation hackerét

Vágólapra másolva!
Május óta a Facebooknál dolgozik szoftvermérnökként George Hotz, a Sony Playstation 3 játékkonzol másolásvédelmét feltörő hacker. Hotz valószínűleg a közösségi oldal iPad-es verziójáért felelős.
Vágólapra másolva!

"A Facebook csodálatos munkahely... véget ért az első hackathon" - írta Facebook falára George Hotz, a Sony konzolját feltörő hacker. Hotz május óta dolgozik a közösségi oldalnak, a Tech Unwrapped blog tippje szerint a közösségi oldal iPad alkalmazásáért felelős. A Geohot néven ismert hacker profiloldalán többször is jelezte barátainak, hogy új munkahelye van.

Hotz nem csak a Sony rendszereit ismeri behatóan, korábban az iOS-töréseket készítő Chronic Dev Team tagjaként az Apple operációs rendszerében is elmélyedt. Egykori hackertársa szerint Hotz a látványos rendszertörések helyett a munkájára akar koncentrálni a jövőben. A csapat ugyan próbálta visszahívni egy iOS-es munkára, ám nem volt hajlandó segíteni.

Hotz 2010-ben jelentette meg első támadókódját a PS3 védelmi rendszere ellen, 2011 elején pedig kiadta a konzol fő titkosító kulcsait. A kulccsal aláírt lemezeket akkor is bármely másolt lemezről el lehet hitetni a Playstationnel, hogy eredeti. A titkosító kulcs kiadására válaszul a Sony pert indított a hacker ellen, lefoglaltatta felszerelését, és kötelezte arra, hogy a kódot eltávolítsa honlapjáról. A per áprilisig tartott, ekkor sikerült a feleknek peren kívül megegyezni. Az alku része volt az is, hogy Hotz a továbbiakban nem publikál a Sony készülékeit érintő törést. Amennyiben mégis megtenné, jogsértésenként tízezer dollárt kellene fizetnie.