Magyar diák logója kerül a Google címlapjára szerdán

Vágólapra másolva!
Szerdán egy magyar általános iskolás fiú alkotása, egy Rubik-kockát és matyóhímzést ötvöző Google-logó lesz látható a webes kereső magyar nyitólapján.
Vágólapra másolva!

A Google idén meghirdetett rajzversenyére tizennyolcezer hazai iskolás küldött el pályaművet, így a részvétel aránya a keresőcég szerint magasabb volt, mint bármelyik másik országban a világon. A beérkezett Google-logók közül a zsűri által kiválasztott hatvan legjobb alkotásra az internetezők szavazhattak. A legtöbb szavazatot Kovács Illés, a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola tizennégy éves tanulója kapta, akinek a rajza 2011. június 15-én 0 órától 24 óráig lesz látható a Google.hu keresőoldal címlapján. A győztest egy laptoppal jutalmazza, iskoláját pedig egymillió forinttal támogatja a Google, és elutazhat a cég zürichi központjába is.

A pályázók feladata az volt, hogy rajzoljanak egy olyan Google-logót, mely bemutatja, mit jelent számukra Magyarország. A versenyre négy korcsoportban nevezhettek a diákok, a döntőbe került alkotásokat a szakmai zsűri - Balázs Áron grafikus, Boros Lajos műsorvezető és képzőművész, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója és Oroszlán Szonja színművész - választotta ki, melyekre ezután a verseny weboldalán lehetett szavazni. Az abszolút győztes mellett a három korcsoport-győztes diák (Balogh Adrián, Weisz Zsófia és Gyulai Sarolta) egy-egy laptoppal és egy zürichi utazással gazdagodik

Forrás: Google
Nekem Magyarország hagyomány és újítás
Kovács Illés 14 éves tanuló rajza, Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola
A további pályaműveket itt lehet megnézni

A hatvan döntőbe jutott alkotást a Műcsarnok kávézójában július 31-ig bárki ingyenesen megtekinthet élőben, illetve a Google versenyének honlapján is.