Kifizeti a Nokiát az Apple

Vágólapra másolva!
A Nokia kedden bejelentette, hogy megegyezésre jutott az Apple-lel egy régóta húzódó szabadalmi perben: az amerikai cég ennek keretében vállalta, hogy jogdíjat fizet a finn mobilcégnek szellemi tulajdonainak használatáért.
Vágólapra másolva!

"A megállapodás eredményeként a két cég közötti minden szabadalmi vita rendezettnek tekinthető" - nyilatkozta a Nokia. A finn gyártó még 2009-ben perelte be az Apple-t szabadalmaztatott technológiáinak jogtalan használatáért, de később ugyanezzel vádolta meg az iPhone készítője is a Nokiát.

A peren kívüli megállapodás részeként az Apple egy egyszeri, nem publikus összegű licencdíjat fizet a Nokiának, és a jövőben is fizetni fog a társaság szellemi tulajdonainak használatáért. A finn mobilgyártó egyebek mellett az iPhone érintőképernyőjével, a hívó fél adatainak kezelésével, a képernyő háttérvilágításával, illetve 3G-s és wifitechnológiákkal kapcsolatos szabadalmak jogtalan használatával vádolta az Apple-t.

Az okostelefonok piacán évek óta gyengén szereplő Nokia közlése szerint az Apple által fizetett licencdíj javítani fogja második negyedéves pénzügyi eredményét. Az Apple szóvivője szerint társaságánál nagyon örülnek, hogy végre letudták a vitás kérdéseket, és a pereskedés helyett alapvető tevékenységükre koncentrálhatnak.