Autóval hajtott egy nindzsának öltözött férfi egy Apple-boltba

Vágólapra másolva!
Egy amerikai Apple-boltot próbált kirabolni egy nindzsamaszkot viselő férfi úgy, hogy autóval hajtott az üzletbe.
Vágólapra másolva!

A MacNN technológiai blog beszámolója szerint pénteken hajnali 5 óra előtt mintegy húsz perccel egy sötétszürke Honda hajtott szándékosan egy észak-karolinai Apple Store-ba.

Az üzlet üvegből készült bejáratát áttörő autóból egy fehér férfi szállt ki, aki egy közelben dolgozó biztonsági őr vallomása szerint nindzsamaszkot viselt, a rendőrség hivatalos tájékoztatása alapján azonban kapucnival és álarccal próbálta meg álcázni magát. Az autóról később kiderült, hogy lopott volt, az elkövető azonban végül semmit sem tudott elvinni az üzletből, amelyben tetemes kárt okozott.

Forrás: MacNN
A Honda az üzlet ajtajában

A hétvégén egy még építés alatt álló hamburgi Apple-üzletet választottak egy átverés célpontjául. Annak érdekében, hogy az építkezés nyomai ne látsszanak, az üzlet frontját egy fekete deszkázattal fedték el. Az építőmunkásnak öltözött, magukat ".WAV Collective" csoportként említő vicces kedvű emberek ezen helyeztek el egy jókora Windows-logót, amelyet egy videón meg is örökítettek.

Így került a Windows-logó az Apple-boltra