Elhibázott szoftverfrissítés miatt tűntek el levelek a Gmailből

Vágólapra másolva!
A Google szerint a Gmail adattároló rendszerének szoftverfrissítése közben történt az a hiba, amely miatt vasárnapról hétfőre virradóra felhasználók tízezreinek levelezése tűnt el. A cég arról is biztosította a felhasználókat, hogy megvannak a levelek, bár elképzelhető, hogy nem a legfrissebb mentéseket állítják vissza.
Vágólapra másolva!

A Google először 600 ezerre becsülte azoknak a Gmail-felhasználóknak a számát, akiknek hétfő reggelre eltűnt a levelezése a szoftverfrissítési hiba miatt, de ezt a számot hamarosan 150 ezerre, majd keddre 40 ezerre mérsékelték. A cég szerint a probléma így a felhasználók mindössze 0,02 százalékát érintette, és többségüknek - körülbelül kétharmaduknak - kedd reggelre már sikerült helyreállítani a levelezését.

Azok a felhasználók, akiknek még mindig üres az elektronikus levelesládájuk, a Google ígérete szerint 12 órán belül visszakapják annak tartalmát. A folyamat azért ilyen időigényes, mert a szervereken tárolt adatok egy részét mágnesszalagról kell visszaállítani, a frissítési hiba miatt ugyanis a winchestereken tükrözött adatok egy része megsemmisült - közölte Ben Treynor, a cég alelnöke.

Treynor erre ugyan nem tért ki, de elképzelhető, hogy az érintett felhasználók legutóbb elküldött levelei mégis elvesztek, mivel mágnesszalagon csak a régebbi adatokat tárolják az adatközpontok. Az időlegesen eltűnt levelezési- és chatarchívumát, valamint kontaktlistáját azonban visszakapja mindenki, a Gmail szervereit pedig visszaállították a frissítés előtti verzióra.