Visszaáll Linuxról Windowsra a német külügyminisztérium

Vágólapra másolva!
A nyílt forráskódú szoftverekkel nem tudtak sokat spórolni, mert driverszoftvereket kellett íratni, és képzéseket kellett szervezni az alkalmazottaknak is, akik egyébként elégedetlenek a linuxos szoftverekkel.
Vágólapra másolva!

A német kormány az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SPD) kérdésére adott válaszában ismerte el, hogy a német külügyminisztériumban felhagynak a Linux alkalmazásával a személyi számítógépeken - írja a The H Open hírportál. A német külügy 2001-ben kezdte meg az átállást a Linuxra a szerverein, és 2005-ben vezették be a linuxos munkaállomásokat, és az olyan ingyenes szoftvereket, mint a Mozilla Firefox böngésző, a Thunderbird levelező és az OpenOffice irodai szoftvercsomag. Az irodai asztali PC-ken azonban megmaradt a Windows is a Debian mellett.

A német kormányzati projekt máshol mintaként szolgált a linuxra való átállásra, és 2007-ben még jelentős sikerként számolt be róla a külügyminisztérium, mivel az egy munkaállomásra jutó költségek, az ingyenes szoftvereknek köszönhetően jóval alacsonyabbak voltak, mint más kormányszerveknél. Mostanra azonban máshogy látja a helyzetet a minisztérium: bár pontos adatokat nem adtak, nem tartják fenntarthatónak a linuxos gépekkel elért megtakarításokat, mivel a rendszerek bővítése során egyedi meghajtószoftvereket kellett íratni a nyomtatókhoz és szkennerekhez, az alkalmazottakat pedig képezni kellett a nyílt forráskódú szoftverek használatára. Maguk az irodai dolgozók a szoftverek hiányzó funkciói, nehéz kezelhetősége és interoperabilitási problémái miatt panaszkodnak.

Szerveren marad a Linux

A külügyminisztérium 2010-ben megkezdett korszerűsítési programja keretében megkezdték a munkaállomásokon a szoftverek visszacserélését Windows XP-re, míg a gépek kisebb részét Windows 7-tel, Office 2010-zel és Outlook levelezővel. A visszaállás a minisztérium szerint nem jár azonnali pluszköltséggel, a mindennapi munka hatékonyságát azonban jelentősen növeli majd. A szerverek továbbra is Linux rendszerrel működnek majd.

A Szociáldemokrata Párt képviselői nem voltak elégedettek a külügyminisztérium válaszával a visszaállással kapcsolatban, ezért további adatokat kértek a kormánytól a költségekkel kapcsolatban, mivel úgy vélik, a Microsoft-szoftverek árából ki lehetne fizetni a szükséges meghajtószoftvereket és képzéseket.