Gyártásba került az új iPad

Vágólapra másolva!
Az Apple beszállítója már elkezdte az új táblagép gyártását, amelynek gyorsabb processzora és legalább egy kamerája lesz videokonferenciázáshoz - írja a Wall Street Journal.
Vágólapra másolva!

Az amerikai üzleti napilap egy, az Apple-nél dolgozó informátorára hivatkozva állítja, hogy az új iPad már gyártásban van. A készülékről újabb részletek nem derültek ki, a Wall Street Journal forrása csak annyit mondott, hogy az új táblagépen elődjével ellentétben lesz kamera, és ahogy várható volt, gyorsabb processzora, grafikus gyorsítója, több memóriája lesz, és könnyebb és vékonyabb is elődjénél.

Az Apple várhatóan márciusban jelenti majd be az új készüléket, amelyet az USA-ban, csakúgy, mint az iPhone-t, már két mobilcég is forgalmazni fog: az AT&T után a Verizon is piacra dobhatta ugyanis a saját Apple-mobiljait. Az új iPadet egy, a Reuters által megszólaltatott szemtanú látni vélte egy héttel ezelőtt, a News Corp. által kiadott The Daily című ipades napilap bemutatóján.

Az Apple nem kommentálta az iPad 2-vel kapcsolatos híreket.