Dupla képernyője van az új Android-mobilnak

Android mobil
Vágólapra másolva!
A japán Kyocera cég legújabb okostelefonja leginkább a Nintendo DS-játékkonzolra hasonlít: érintőképernyője alól nem billentyűzetet, hanem egy második kijelzőt lehet előhúzni.
Vágólapra másolva!

A Google Android 2.2-es verzióját futtató készülék két darab 3,5 colos érintőképernyővel rendelkezik, amelyek együttesen már akkora hasznos felülettel rendelkeznek, mintha 4,7 colos, vagyis közel 12 centiméteres óriásképernyővel rendelkezne a telefon - bár a kijelzők felülete nem egybefüggő. Mindkét LCD 800x480 pixeles felbontást használ, a rendszert pedig egy 1 gigahertzes processzor szolgálja ki az 1,7 centiméter vastag készülék belsejében. A Kyocera Echo közel kétszáz grammot nyom a mérlegen, és összecsukva ugyanúgy használható, mint egy tipikus érintőképernyős okostelefon.

Dupla képernyős módban az alsó kijelző például a virtuális billentyűzet megjelenítésére szolgál, de akár képfájlok listáját is el lehet helyezni rajta, míg a fotók nagy méretben, a felső LCD-n nyílnak meg. Emellett az is megoldható, hogy az egyik képernyőn egy szoftver, a másikon pedig egy másik fusson párhuzamosan. A Yahoo News szerint tábla üzemmódba is lehet kapcsolni a mobilt, ekkor kvázi egyetlen közös felületként kezeli a két képernyőt.

Forrás: [origo]

A Kyocera Echo 5 megapixeles állóképet, és 720p felbontású videót tud rögzíteni, gps-szel is felszerelték, és gyárilag két akkumulátort adnak hozzá, ami minden bizonnyal nem véletlen. A készülék áráról egyelőre csak annyit tudni, hogy kétszáz dollár körüli összegért lesz megvehető tavasszal az egyik amerikai szolgáltatónál, hűségszerződéssel.