Megosztja a szakmát a Bing találatgyűjtési ügye

A Bing és a Google internetes keresők találatgyűjtési vitája
Vágólapra másolva!
Korábban is másolták egymás megoldásait a nagy internetes keresők, ám a Google találatlopási vádja mégis megosztja a keresővel foglalkozókat. Egy keresőt fejlesztő és egy weboldal-optimalizáló szakembert kérdeztünk a Bing-ügyről.
Vágólapra másolva!

Olcsó másolatnak nevezte Amit Singhal, a Google keresőjén dolgozó kutató a Binget, miután a keresőcég munkatársai egy ügyes trükkel megállapították, hogy a Bing találatokat vesz át a Google-tól. Az utóbbi cég hamis találati oldalak létrehozásával buktatta le a Microsoft keresőjét. A kitalált szavak és az önkényesen hozzájuk rendelt lapok úgy kerültek át a Bingbe, hogy a Google mérnökgárdája egy Bing Eszköztárral és IE 8-cal felszerelt gépen rákeresett a kifejezésekre, majd kattintott az egyik találatra.

A Microsoft azzal védekezik, hogy csupán csak a böngészőkbe telepíthető Bing Eszköztár által gyűjtött adatokat használták fel. Az ingyenes kiegészítő azoktól a felhasználóktól mentett le anonimizált keresési statisztikákat, akik csatlakoztak a felhasználói élmény javítását célzó kezdeményezéshez. Hasonló keresőbotrány volt tavaly hazánkban is, amikor a Szörcs keresőt vádolták meg azzal, hogy a Google-tól veszi a találatait.

Ám a szakértők szerint a két eset különbözik. "Eddig nem merültek még fel olyan gyanúk, hogy a Bing nem önálló kereső. Vannak saját keresőrobotjai, saját indexei és algoritmusa" - mondta el az [origo]-nak Türk István, a Kirowski internetes kommunikációs ügynökség tanácsadója és a keresőoptimalizálásról szóló Seoblog.hu szerzője. "A Google által publikált vizsgálatok azt bizonyítják, hogy néhány extrém, ritkán használt kifejezés esetén használta a Bing a Google eredményeit. Ez nem ingatja meg a Microsoft keresőjének a helyzetét" - nyilatkozta Türk. Hasonló véleményen van a vertikális, egy területre szűkített keresőket fejlesztő Weblib ügyvezető igazgatója, Jóföldi Endre is. "A Bing annyira önálló" - mondta Jóföldi -, "hogy egy ideje már a Yahoo találatait is ők szolgálják ki több országban, köztük Magyarországon is."

Forrás: [origo]
Kitalált szavakkal tesztelte a Binget a Google

Azt a Microsoft is elismeri, hogy az Internet Explorerbe települő eszköztáron keresztül gyűjtöttek adatot a meglátogatott oldalakról. Ezek között megtalálhatók voltak a Google találati oldalai is. "Naivitás lenne azt gondolni, hogy a jelentős keresők nem figyelik egymás találatait, erre a keresők eszköztárai remek lehetőséget adnak. A legfrissebb, az indexben még nem is létező lapokat is így találják meg, ráadásul a felkapott oldalak is könnyebben bekerülhetnek a fontos oldalak közé" - válaszolta Jóföldi Endre az [origo] kérdésére.

Nem egyedi eset a másolás keresők közt

"Az úgynevezett Clickstream-adatok felhasználása nem egetverő bűn, sőt, a Google is él ezzel a módszerrel" - mondta Türk István. Az oldalak helyezésében is szerepet játszó betöltési időt például a Google Toolbar méri, tudtuk meg a keresőszakértőtől. A két szakértő abban is egyetért, hogy a Google egy rendkívül szélsőséges esetet tesztelt le. Olyan kifejezéseket adtak meg a Bingnek, amelyekre a Google listája nélkül nem lettek volna értékelhető találatok. "A keresőmotor által használt sok száz tényezős szempontlista egyetlen eleme volt csak értékelhető" - mondta Jóföldi a Google által felfedezett jelenségről.

Forrás: [origo]
A keresőoldal háttérképe a Bingben jelent meg először, tőlük vette át a Google

A keresővel foglalkozókat és a közvéleményt is megosztotta a Bing-ügy. A keresőoptimalizálásról (SEO) szóló blogokon a Google vádjainak megjelenése óta boncolgatják az ügyet anélkül, hogy eredményre jutnának. Ítéletet hozni azért sem egyszerű, mert a Bing és a Google régóta másolja a konkurens keresőben megjelenő megoldásokat. Az Aaron Wall SEO-szakember által összeállított lista legalább annyi a Google által átvett Bing-funkciót sorol fel, ahány esetben a Microsoftot kapták másoláson.