23 millió embert érinthet az egyiptomi netblokád

Vágólapra másolva!
Az internet történetében az egyiptomi korlátozás számít az eddigi legsúlyosabbnak - vélekednek szakértők, akik szerint eddig még nem volt példa arra, hogy egy kormány a szolgáltatókat az az internet teljes lekapcsolására utasította volna.
Vágólapra másolva!

A több mint 80 milliós Egyiptomban 2010 végén mintegy 23 millióan használták rendszeresen vagy alkalomszerűen a világhálót, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 45 százalékkal emelkedett az internethasználók aránya. A mobiltelefonok száma egy év alatt 23 százalékkal 65 millióra növekedett a hivatalos statisztikák szerint.

A világ internetszolgáltatóit rangsoroló független elemző, a Renesys szerint pénteken hajnalra Egyiptom négy jelentős szolgáltatója csaknem egyszerre állította le teljesen a külföldi honlapok elérését. Julien Coulon, a Cedexis francia internetstatisztikai vállalat társalapítója szerint 24 óra alatt az Egyiptomból érkező forgalom 97 százalékát veszítették el. Rik Ferguson, a brit Trend Micro nevű biztonsági cég tanácsadójának pedig az a véleménye, hogy ilyen mértékű internetzárlatra még nem volt példa a világháló történetében.

Forrás: [origo]
Egymás után kapcsolták le az egyiptomi hálózatokat (a Renesys grafikája)

Az egyiptomi kormány az elektronikus távközlés, elsősorban a mobilhálózatok és az internet korlátozásával próbálja erejét venni a három évtizede hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök és kormánya elleni tiltakozási hullámnak. A mobilszolgáltatók az Egyiptomban érvényes szolgáltatási feltételekkel összhangban kénytelenek engedelmeskedni a hatóságok utasításainak. A korlátozásban érintett távközlési vállalatok képviselői szerint a korlátozást elsősorban azokra a területekre rendelték el, amelyek érintettek a zavargásokban.

Az internetelérés korlátozására számos országban volt már példa, azonban az esetek többségében a világháló elérését csupán bizonyos oldalakra koncentrálva tették elérhetetlenné. Az ellenállás szerveződése szempontjából elsősorban a közösségi oldalakat tekintik kiemelten fontosnak, így a 600 millió felhasználóval rendelkező Facebook, valamint a 175 milliós táborral rendelkező Twitter az, amelyet legmeghatározóbbnak tartanak.

A legfeljebb 140 karakteres üzenetek továbbítására alkalmas mikroblog-szolgáltatás 2009-ben az iráni tüntetések idején kapott figyelmet, jóllehet később kiderült, hogy ezt a médiumot is inkább a külföldi újságírók és a nekik jelentő helyi informátorok használták előszeretettel. Egyiptomban azonban nincsen kifinomult tartalomszűrési rendszer, ezért a hatolom képviselői szempontjából csak a teljes kikapcsolás jelenthette a leghatékonyabb megoldást. Az egyetlen működőképes hálózat a NOOR DSL nevű szolgáltatóé, ami a hoteleknek, minisztériumoknak, bankoknak és a tőzsdének szolgáltat internetkapcsolatot.