Eladhatja luxusmárkáját a Nokia

Vágólapra másolva!
Megválhat luxuskészülékek gyártásával foglalkozó, Vertu nevű leányvállalatát a Nokia - a lépésre a finn gyártó azért szánhatja rá magát, hogy erőforrásait az okostelefonok piacára koncentrálhassa - adta hírül a Financial Times brit üzleti lap.
Vágólapra másolva!

A Vertu márkajelzésű mobiltelefonokat kifejezetten státusszimbólumnak szánják, mert bár funkcióik terén nem versenyezhetnek például egy iPhone-nal, képernyőjük zafír üvegből készül és nemesacél alkatrészekből készül, drágakő-berakásokkal így áruk eléri az egy-másfél millió forintot is. A készülékekhez exkluzív szolgáltatásokat is kínál a gyártó, például helyfoglalást eseményekre, éttermekbe vagy szállodákba, vagy akár személyi idegenvezető, tréner vagy sofőr biztosítását, amelyet a tulajdonos a telefonos vagy online ügyfélszolgálaton igényelhet.

A Financial Times értesülései szerint a Nokia már meg is bízta a Goldman Sachs befektetési bankot azzal, hogy felügyelje a brit székhelyű, luxuskészülékek gyártásával foglalkozó leányvállalat eladását, ennek folyamata azonban még kezdeti stádiumban van. A Nokia hivatalosan nem erősítette meg a lap információit, amelyek szerint előfordulhat, hogy a cég végül visszalép majd az eladástól.

Forrás: Vertu

Bár a Nokia hivatalosan sosem közölte a Vertu forgalmának adatait, a Financial Times becslései szerint a társaság éves bevételei 200-300 millió eurót, vagyis 60-90 milliárd forintot tehetnek ki.