Kivonulást terveznek a csalódott Google Reader felhasználók

Vágólapra másolva!
A Gmailt és a Readert is új ruhába öltöztette a Google. A dizájn megváltozásával azonban nem mindenki elégedett. A hírolvasó fanatikus hívei aláírásgyűjtést kezdeményeztek az áttervezéssel eltűnt funkciók visszaszerzésére.
Vágólapra másolva!

Alig negyedév kellett ahhoz, hogy a Google egységesítse különböző szolgáltatásai felületét. A Google Dokumentumokat, a Reader hírolvasót, a Gmail levelezőt használó internetezők hétfő óta ugyanazzal a fehér, minimalista, kevés színt használó dizájnnal találkoznak mindegyik szolgáltatásban. A változás a Google Térképet érintette a legkevésbé, ott a nagy térképfelület nem változott.

A letisztult dizájnnal azonban nem minden felhasználó elégedett. Az új külső néhány böngészőben sokkal lassabb, mint a korábbi volt. Ráadásul a felület egyes elemei, például a Google Reader keresőmezője, hajlamosak eltűnni a képernyőről. A legnagyobb felháborodást mégis az váltotta ki, hogy a dizájnváltással egy időben a Google eltüntette az ismerősnek jelölés és az ismerősök által megosztott hírek olvasása funkciókat a hírolvasóból.

Forrás: [origo]
Letisztult fehér külsőt kapott az összes Google szolgáltatás

A változás még Brian Shihet, a Google Reader korábbi termékmenedzserét is meglepte. Shih idén júliusban hagyta ott a keresőóriást, miután három évig ő volt a hírolvasó fejlesztésének vezetője. "Úgy tűnik, mintha olyanok készítették volna a [Reader] frissítést, akik sosem használták arra a szolgáltatást, hogy híreket olvassanak" - írta blogjában a szolgáltatás egykori menedzsere.

Készül a Google olvasójának utódja

Sharebrónak, azaz megosztáspajtásnak hívják magukat annak a csoportnak a tagjai, akik fő közösségi oldaluknak a Google Reader hírolvasót választották. A gyors hírfogyasztásra tervezett Reader csak minimális közösségi funkciókkal rendelkezett: a felhasználók követhették egymást, cikkeket oszthattak meg, és hozzászólásokat írhattak a követettjeik által megosztott hírekhez. A sharebro-csapatnak azonban ennyi elég is volt, nem a többiek fotóira, játékeredményeire voltak kíváncsiak, hanem arra, milyen érdekes cikkeket találtak az interneten.

Forrás: HiveMined
Mindenben a régi Readert másolja a HiveMined

A Reader utódját már el is kezdte fejleszteni az egyik fanatikus hírolvasó, a 26 éves Francis Clearly. A San Franciscó-i startupnál dolgozó Clearly azt nyilatkozta a The Atlantic amerikai magazinnak, hogy megpróbálkozott a Google által kijelölt úttal, és használta egy darabig a Google+ közösségi oldalt hírmegosztásra, de nem találta kényelmesnek. Végül belekezdett a saját Reader-klónjának, a HiveMinednak a kifejlesztésébe. Egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás mikor készül el, jelenleg csak egy 65 százalékon álló letöltésjelző sáv található a hivemined.org-on.

A Google+ megerősítése a cél

A keresőóriás vezetését idén januárban átvevő Larry Page jelentős átszervezéseket hajtott végre a cégben. Az ezer apró érdekes fejlesztéssel kísérletező vállalatból jobban fókuszáló, nagyobb projekteket sikerre vivő céget próbál csinálni az alapító. A Google az év során több szolgáltatását zárta be vagy alakította át. Ebbe a sorba tartozik a sharebrók szerint megcsonkított Google Reader is.

Page célja érthető, a gyengén induló Google+ közösségi oldalt, a Facebook kihívóját akarja minden eszközzel megerősíteni. A cégnek nem lehet több, eltérő felhasználói csoportok által használt közösségi oldala, a Readernek és a Gmail alá beépített Zümmnek egyaránt integrálódnia kell a Plusba. A jelenleg negyvenmillió felhasználóval rendelkező oldalnak csak így van esélye arra, hogy labdába rúgjon a több mint nyolcszáz milliós, már-már internetes közműnek számító Facebook mellett.