Az internet szabadságáról vitáztak Londonban

Vágólapra másolva!
A világháló szabadságának tiszteletben tartására hívta fel a brit külügyminiszter kedden azokat az államokat, amelyek megpróbálják korlátozni, illetve cenzúrázni az internetre kerülő tartalmakat.
Vágólapra másolva!

Az internet biztonságáról Londonban kezdődött nemzetközi tanácskozáson felszólalva William Hague kijelentette: túl sok állam próbál meg túllépni a jogos beavatkozás határain. Ezek az államok Nagy-Britanniától eltérő nézeteket vallanak arról, mi minősül "jogos viselkedésnek" - fogalmazott a brit miniszter.

"Láthattuk Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában, hogy az internet lekapcsolásától, a Facebook blokkolásától, az al-Dzsazíra tv zavarásától, bloggerek bebörtönzésétől nem stabilizálódik a helyzet, s nem múlnak el a sérelmek... A szabadság eszméjét nem lehet rácsok mögé zárni, bármilyen masszív is rajtuk a lakat" - hangoztatta Hague.

A kétnapos londoni tanácskozáson több mint hatvan állam küldöttei vesznek részt, köztük Kína és Oroszország képviselői. Utóbbi két állam szeptemberben - Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal együtt - világméretű magatartási kódex létrehozására tett javaslatot az ENSZ-nek. Ennek része lenne annak az elvnek a kimondása, hogy "az internettel kapcsolatos politikai fennhatóság az államok szuverén joga". Egy cenzúraellenes csoport ugyanakkor kettős mérce alkalmazását vetette egyes nyugati kormányok szemére a tanácskozáson. Kiemelték, hogy az augusztusi nagyvárosi zavargások idején a brit kormányfő fontolóra vette a közösségi oldalak korlátozását.

Az internet szabadsága általános kell hogy legyen

"Roppant könnyű dolog védelmezni az emberi jogokat a különböző diktatúrákkal szemben, ám mihelyt saját államunk nyugati stílusú stabilitása kérdőjeleződik meg, a véleménynyilvánítás szabadsága máris rugalmasabb elbírálás alá esik - mutatott rá John Kampfner, az Index on Censorship vezetője. Mint hozzátette, a szabályoknak mindenkire vonatkozniuk kell, beleértve a nyugati kormányokat is.

Az internet biztonságáról szóló következő, 2012. évi értekezlet házigazdája Magyarország, a 2013. évié pedig Dél-Korea lesz.