A járványok követésére is alkalmas a Twitter

Vágólapra másolva!
A csapadékmennyiség megbecslésére és az influenzajárvány követésére is alkalmasak lehetnek a mikrobloghálózatok. A Bristoli Egyetem kutatói már létre is hozták az első szoftvert, amely azt figyeli, az ország melyik régiójában panaszkodnak a legtöbben az influenzára.
Vágólapra másolva!

A második komoly tesztjén van túl a Nello Christianini és Vasileios Lampos vezette kutatócsoport által tervezett twitteres járványfigyelő szoftver. Az első teszt alatt csak az egy területen hulló csapadékot próbálták megbecsültetni a mikroblogokból kiszűrt információk alapján, a második próba során azonban már komolyabb feladatot kaptak a speciális algoritmusok. A különböző influenzás tünetekre panaszkodó csiripek alapján kellett megbecsülnie a szoftvernek, hogy Anglia egyes területein mennyire súlyos az influenzajárvány.

"A Twitter világszerte arra biztatta 200 millió felhasználóját, hogy tegyék nyilvánosan elérhetővé mikroblog üzeneteiket, és rendeljék hozzá földrajzi helyzetüket is. Ez független adatbázissal való kísérletezés és kutatás új hullámát indította el" - mondta Nello Cristianini professzor. A két sikeres teszttel zárult kutatás eredménye egy olyan módszer, amellyel a twitteres adatok alapján pontosan lehet követni egy eseményt lezajlását, és meg lehet becsülni annak mértékét is. A tudósok a geoinformációval ellátott csiripeket dolgozták fel. A több hónapig elhúzódó adatgyűjtés során egy olyan ötvenmilliós adatbázis jött létre, amelyet össze lehetett vetni a brit National Healt Service járványügyi adataival.

A kutatócsoport olyan, tanulásra képes szoftvert hozott létre, amely képes volt felismerni az adatbázisban tárolt szövegekben a növekvő influenzafertőzöttséget jelző szavakat. Ez alapján a program meg tudta jósolni a csiripek alapján, hogy az adott területen mennyire súlyos az influenzajárvány. A rendszer annak ellenére is működik, hogy a Twittert használók nem reprezentálják pontosan a lakosságot.

A kutatók az algoritmusok és a módszer pontosításával szeretnék folytatni a munkát. A szoftver akár arra is alkalmas lehet, hogy a járvány kitörését észlelje, sőt más területeken - például választási eredmények előrejelzésénél - is használni lehetne a twitterezők által írtakat.