Szoftverhiba miatt késik az új Microsoft Surface

Vágólapra másolva!
A jövő év januárjánál hamarabb nem kerülhetnek piacra a Samsung által gyártott Microsoft Surface számítóasztalok. A speciális, ötven ujj érzékelésére és követésére képes érintőkijelzővel felszerelt eszköz megjelenését szoftverhibák hátráltatják.
Vágólapra másolva!

Az 2012 januárjában piacra kerülő új Surface egy negyvenhüvelykes átmérőjű, 1080p felbontásra képes érintőkijelzőből és egy beépített PC-ből áll. A kijelző egyszerre ötven ujjat tud követni, felületét pedig rekordméretű GorillaGlass üveg védi. A készülék még mindig egy asztalba van beleszerelve, ám az új verzió már sokkal kecsesebb, mint a láda formájú első Surface. A kijelzőt és a számítógépet tartalmazó asztallap tíz centiméter vastag, és dizájnos, karcsú krómozott lábakon áll. Elődjétől eltérően az új Surface-t falra is lehet szerelni.

A Microsoft a Surface számítógéppel olyan termékkategóriát teremtett, amely ugyan vágynivalóan szép volt, ám a gyártókat nem ihlette meg. A mostani típust azonban már független gyártó, a Samsung állítja elő. A SUR40 típusszámú gépben az AMD Athlon 2X 2,9 gigahertzes processzora dolgozik majd, a grafikáért pedig egy egy gigabájt memóriával felszerelt AMD Radeon HD 6750 grafikus kártya felelős. Az új számítóasztal sem kap különleges operációs rendszert, az ötven érintést kezelő felületet a Windows 7 Professional változatára írták meg a Microsoft mérnökeit. A PixelSense technológiát használó kijelző nem csak az érintést érzékeli, az asztalra helyezett tárgyakat is megpróbálja felismerni.

A 2010 januárjában bemutatott új Surface idén már egészen biztosan nem jelenik meg. A ZDNet informatikai hírportál Samsungtól származó információi szerint jövő januárban fogják Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Ázsia Csendes-óceáni térségében piacra dobni a készüléket 7600 dolláros áron. A lap szerint a késedelmet a Surface szoftverében rejlő hibák okozták.