Angry Birdsöt játszik a Londoni Filharmonikus Zenekar

Vágólapra másolva!
Videojátékok zenéiből állít össze műsort a Londoni Filharmonikus Zenekar. A koncerten felcsendülnek a Tetris jellegzetes dallamai, a Call of Duty baljóslatú háttérzenéje és az Angry Birds betétjei is.
Vágólapra másolva!

A videojátékok zenéjének fejlődését akarja bemutatni egy fesztiválfellépés keretében a Londoni Filharmonikus Zenekar. A fellépés során húsz olyan dalt fognak játszani a zenészek, amelyet eddig főleg a Nintendo, az Xbox vagy a PC hangchipjei által életre keltve hallhattak a játékosok.

A repertoárt összeállító Andrew Skeet egészen a kezdetekig nyúlt vissza. Az előadáson olyan klasszikusok egyszerű dallamai szerepelni fognak, mint az 1984-es Tetris vagy az ezerszer feldolgozott Super Mario Brothers főcímzene. A koncertet szervező Andrew Missingham szerint a zene központi szerepet játszik a játékélményben "A zene új szintre léptette a játékokat a Heavenly Swordtól a Little Big Planetig."

Vicces feldolgozás készül a Tetris dallamából

Andrew Skeetnek nem a mostani koncertprogram az első találkozása a játékzenével. "Épp egy játékból készült filmhez, a Ghost Reconhoz, vettük fel a zenét, amikor felhívtak a Londoni Filharmonikusok. Úgy gondoltam, egy kicsit a nosztalgia irányába kell elindulnunk, de úgy, hogy a legjobb zenéket keressük meg" - mondta.

Még mindenkinek a fülében van az Angry Birds zenéje

A koncerten lesznek sötét, de romantikus számok, mint például az Advent Rising zenéje. De szerepelni fognak a zeneszerző által kicsit kifordított, paródiává formált Angry Birds-dalok is. A húsz szám között megtalálhatóak olyan millió példányban eladott klasszikusok, mint a Grand Theft Auto vagy a Metal Gear Solid, de szerepelni fognak olyan játékok is, amelyek csak néhány éve jelentek meg. A koncertre beülő gamerek az elmúlt negyedszázad mindegyik szakaszából hallgathatnak pár emlékezetes háttérzenét.