Vágólapra másolva!
A legújabb számítógépes egérbe már szkennert is beépítettek, amellyel a régi papírképeket, képeslapokat, újságcikkeket vagy akár hivatalos iratokat is digitalizálni tudja a használója. Nem ez az első extrém egér, a gyártók a legkülönbözőbb extrákkal vértezték már fel a legnépszerűbb PC-vezérlő eszközt: cikkünkből megismerheti a legbizarrabb modelleket.
Vágólapra másolva!

Mi lenne, ha az egérrel nem csak a monitoron lévő kurzort lehetne mozgatni, hanem a régi fotókat is letapogatná és beolvasná a számítógépbe? Pontosan erre a feladatra alkalmas az LG napokban boltokba került egérszkennere, amelyet már csak bizarr jellege miatt is ki kellett próbálnunk. Azt már érkezése előtt is tudtuk az LG Mouse Scanneréről, hogy nem olcsó, a legolcsóbb webshopban is harmincötezer forintot kérnek el érte itthon. Ennyiből egy komolyabb egeret és egy nyomtatóval egybeépített szkennert is meg lehet venni, ez utóbbi viszont lényegesen több helyet foglal el az íróasztalon.

Agyament ötlet, de működik

Az egér ugyanúgy néz ki, mint hagyományos társai, talán egy centivel testesebb azoknál, de ez külsőre nem is látszik rajta, csak kézbe fogáskor, extra képességeiről pedig az alján lévő miniatűr üvegablak árulkodik, amely mögött egy tipikus lapolvasó minden alkatrésze megtalálható kicsiben. Az egérszkenner csak Windowszal használható: a kurzor vezérlését azonnal lehetővé teszi csatlakoztatását követően, ahhoz viszont, hogy képeket is lehessen vele szkennelni, a saját, CD-n mellékelt kliensszoftverét is telepíteni kell, más programmal nekünk nem is sikerült használnunk.


Így lehet szkennelni egy egérrel

Legnagyobb meglepetésünkre az egérszkennert elég jól lehet használni, bár gyakorolni kell a lapolvasást: ha ugyanis felemeljük a lapról a szerkezetet, akkor a beolvasást felfüggeszti a program, mivel ekkor elveszti pozícióját az eszköz. A lapszélekkel kicsit nehéz boldogulni, mert a lapolvasó rész nem középen van, hanem a bal szélen van, ezért amikor egy újság széléhez érünk, az egérrel félig lelógva tudjuk csak beszkennelni azt. A feladat könnyebb kivitelezéséhez egy speciális egéralátétet is adnak a Mouse Scannerhez, amelybe be lehet csúsztatni a beolvasandó papírlapot, de szerintünk sokkal kényelmesebb nélküle a szkennelés.

A3-as méretig tökéletes

Egy kicsit kellett játszani a beállításokkal ahhoz is, hogy egy A/5-ös lapnál nagyobb felületet is engedjen szkennelni a szerkezet, de akár egy A/3-as lap teljes tartalmát is be lehet olvastatni vele. A minőség 320 DPI körüli, internetes használatra szerintünk bőven megfelelő, próbaképpen egy vámáru-nyilatkozatot, egy régi PCX Magazint és egy retró számítástechnikai könyv lapjait szkenneltük vele, mindegyik magyar nyelvű szöveggel gond nélkül elboldogult. Utóbbi esetén a program beépített szövegfelismerőjének hatékonyságát is teszteltük: ez nem rossz, egy oldalon legfeljebb egy-két karakternyi hibával képes volt átmásolni a beolvasott nyomtatott szöveget szövegszerkesztőnkbe is, ahol kedvünkre változtathattunk azon.

Forrás: [origo]
A felső üveglap mögé építették be a szkennert

Agyament ötlet az egérbe építeni egy szkennert? Mindenképp, de meglepően hatékonyan lehetett használni, a legkomolyabb problémát az okozta, hogy az ötgombos gamer egeréhez szokott kollégánk böngészés közben minduntalan megnyomta a szkennelés gombot. Valószínűleg jobb választás lett volna, ha nem egérbe épített, hanem hordozható szkennerként dobták volna piacra a szerkezetet, bárkinek ugyanis, aki nem akar egy ormótlan lapágyas szkennert tárolni az asztalán, jó választás lehet, bár elég drága.

Mit építsünk az egérbe, számológépet vagy telefont?

Persze nem az LG az első gyártó, amely bizarr extrával próbálja eladni egerét: a legnépszerűbb számítógépvezérlő eszköz íves háta szinte könyörög azért, hogy oda valami hasznos funkciót álmodjanak a designerek. Mivel a legtöbb laptopról amúgy is lehagyták a numerikus billentyűzetet, többen úgy gondolták, hogy az egér lehet a hasznos szám- és iránybillentyűk helye. Még a patinás 3M kiegészítőgyártó is készített ilyen eszközt. Sajnos a numerikus billentyűzet jóval nagyobb helyet vesz igénybe, mint amekkorák az egerek lenni szoktak, így mindegyik példány rendkívül kényelmetlen.

Forrás: Canon
Kikapcsolt számítógép mellett is használható a Canon egérszámológépe

A billentyűs egerek tervezésében a Canon ment a legmesszebbre, ők LCD-kijelzőt és négy alapműveletes számológépet építettek az eszközbe. Csak gyorsabb egy szorzást bepötyögni, mint előhívni a calc.exét és azt használni.

Forrás: Genius
"Halló, itt az egér beszél"

Nem tudott szabadulni a billentyűkkel való felszerelés gondolatától a Genius sem, a tajvani cég azonban egy egész telefont beleépített az egerébe. A P580-as típusjelű eszköz elsőre hagyományos egérnek tűnik, szétnyitva viszont feltűnik a billentyűzet, a zöld és a piros telefon gomb és a mikrofon. Az eszköz a számítógépek közti ingyenes telefonálásra használható Skype és a hangchatet kínáló Google Talk kiegészítőjeként működik, mobilhívások kezdeményezésére nem alkalmas.

Az egér, amelyiken gépelni is lehet

A legtöbb gombot a billentyűzet és az egér egyesítésén dolgozó Combimouse zsúfolta rá az eszközre. A tervezők körülbelül egyharmad, kétharmad arányban vágták szét a billentyűzetet, és a kisebbik, kalapács alakú darab aljára szerelték az optikai érzékelőt. A megoldás előnye, hogy a felhasználónak nem kell felemelnie a kezét a billentyűk felől, ha arrébb akarja vinni a kurzort. Cserébe pontosabb pozicionálásra biztos, hogy csak nehézkesen használható a sokbillentyűs egér.

Forrás: Combimouse
Egyharmad billentyűzetet tologathat az asztalon, aki Combimouse-t vesz

A munkahelyi asztal vagy a gyerekek íróasztala nagyon ritkán patikatiszta, összegyűlik rajta a kosz és a por. Az asztalon használt egér pedig összegyűjti ezeket, illetve táptalajt biztosít egy egész állatkertnyi bacilusnak. Vannak azonban speciális baktériumgyilkos bevonatú egerek, amelyek a gyengébb bacikat képesek kiirtani. Aki a különleges bevonattal nem éri be, választhat mosható egeret a számítógépe mellé. A meleg szappanos vízet biztos kevesebb kórokozó éli túl, mint az idővel megkopó bevonatot.

Gyűszűegér, a nagymama kedvence

Felesleges öt ujjat lefoglalni az egerészéssel, ha egy gyűszűbe bele lehet szerelni az egész hóbelevancot - gondolhatták a Dekcell tervezői, mikor megalkották gyűszűegerüket. Az eszközt úgy használhatjuk, ha beledugjuk az egyik ujjunkat, a külsején levő kamera pedig azt figyeli, merre mozgatjuk a kezünket az asztalon. Náluk is kisebb mutatóeszközt fejlesztett az izraelni MicroPointing, ők egy gyűrűbe építették bele az összes szükséges kommunikációs áramkört és az érzékelőket.

Forrás: Logisys
Csinos, és még világít is a gyűrűegér

Minden igazi játékos életében eljön az a pillanat, amikor az izzadt tenyere vagy a hidegtől túl merevvé vált ujjai miatt vét el meccsdöntő fontosságú lövést. A hibát szerencsére meg lehet előzni, az alsó szegmensbe tartozó gyártók a számtalan furcsa alakú pozicionálóeszköz mellett kiadtak ventilátorral és fűtőszállal felszerelt verziókat. Az érzékelőjuk nem olyan jó ugyan, mint egy Razer versenyegérnek, nem néznek ki annyira jövőbelien, mint egy Cyborg RAT egér, viszont igény szerint hidegen vagy melegen tartják tulajdonosuk kezét. Lehet-e ennél többet kívánni?

Douglas Engelbartnak, az egér feltalálójának első, fakockának tűnő egere óta millárdnyi különböző digitális rágcsálót gyártott le a PC-ipar. Az egereknek azonban leáldozóban van a csillaguk, az érintőkijelzős eszközökhöz, okostelefonokhoz, táblagépekhez már nincs szükség a mutatót vezérlő hardverre, átveszi helyét az ujjunk. Azt, hogy mivé fejlődhet az egér, megöli-e az érintőképernyő vagy a mozgásfigyelő szuperkamera, cikkünk folytatásából tudhatja majd meg.