Az Apple gépeivel elégedettek a leginkább a vásárlók

Vágólapra másolva!
Nyolc egymást követő évben szerezte meg az Apple cég az első helyet az elektronikai gyártók között egy amerikai fogyasztóielégedettség-vizsgálaton, amelyet egy michigani egyetem kutatói állítanak össze.
Vágólapra másolva!

A Michigani Egyetem által összeállított amerikai fogyasztóielégedettség-index (American Customer Satisfaction Index, ACSI) számai szerint az Apple termékek vásárlói sokkal elégedettebbek számítógépeikkel mint más gyártók modelleit választók.

A száz pontos elégedettségi skálán az Apple 87 pontot ért el, amellyel az első helyet érte el a számítógépeket és szórakoztatóelektronikai termékeket gyártó társaságok között, amely egy pontos javulást jelent a tavalyi évhez képest. A második helyet 78 ponttal a Hewlett-Packard szerezte meg, míg a Dell és az Acer 77 pontos vásárlói elégedettséggel a harmadik helyre került a toplistán.

Az Apple termékeivel egyébként 1998-ban voltak a legkevésbé elégedettek az amerikai vásárlók, akkor a cég ACSI-indexe csupán 69 pont volt. Az amerikai piacon jelen lévő gyártók között nyolc éve, azaz 2003 óta vezeti az ameriaki elégedettségi indexet az Apple - számolt be a CNet amerikai technológiai hírportál.