Jövőre a magyar Tesco is mobilszolgáltató lesz

brit tesco mobile
Vágólapra másolva!
Tesco Mobile néven a tervek szerint jövőre indul el az első magyar virtuális mobilszolgáltató. A vállakozás a Tesco és a Vodafone vegyesvállalata, amely az utóbbi cég mobilhálózatát fogja használni, értékesítési pontjai azonban a hipermarketekben lesznek. 
Vágólapra másolva!

A Tesco Mobile nem egyedülálló kísérlet az üzlethálózat részéről, az áruházlánc hasonló virtuális mobilszolgáltatókkal már jelen van az egyesült királyságbeli, a szlovák és az ír piacon is. A hazai piac azonban az első, ahol a Tesco a Vodafone-nal indít közös céget, a brit és szlovák piacon valamely konkurens mobilszolgáltatóval dolgoznak együtt. Az előkészítésen egy éve dolgozik a két magyar vállalat, ma jutott abba a fázisba az ügy, hogy leadhassák a cégbíróságon a közös, ötven-ötven százalékban tulajdonolt vállalat alapítási kérelmét. A magyar Tesco Mobile szolgáltatásai a tervek szerint a jövő év első felében lesznek elérhetőek a vásárlók számára.

Saját előhívószáma lesz a Tesco Mobile-nak

A Tesco a hazai piac legnagyobb értékesítője: heti 3,5 millió ember fordul meg áruházaiban. A Tesco Mobile erős negyedik mobilszolgáltatóvá akar válni, amely elsősorban jó árairól ismert. az új szolgáltató ügyfelei által vásárolt SIM-kártyák és telefonok a Tesco logóját fogják viselni. A tervek szerint a tescós készülékek saját külön előhívószámmal bírnak majd, ám azt még nemt udni, hogy mi lesz, mert a hírközlési hatósággal kell megállapodnia róla a társaságnak. Bár még sem a tarifacsomagok, sem a készülékek listája nincs még összeállítva, azt a cégek szerdai közös sajtótájékoztatóján már közölték, hogy a beszédszolgáltatások mellett mobilinternetet is kínálni fog a magyar Tesco Mobile.

A hazai promócióba bevonják az áruházlánc hűségkártyáját is, amelyből több mint 1,3 millió darab van a magyarok irattárcájában. A kártyát először az Egyesült Királyságban vezette be a cég 1994-ben, hazánkban 2010 szeptembere óta elérhető a hűségkártya, és a vásárlások hatvan százalékánál használják is a magyarok.

A magyar mobilpiac telített, 12 millió aktív SIM-kártya van az országban. A Tesco Mobile-nak az a célja, hogy a többi szolgáltatótól csábítson magához ügyfeleket, ráadásul mivel külön menedzsmenttel, a Vodafone-étól eltérő saját stratégiával rendelkezik majd a cég, akár anyacégétől is elszipkázhat ügyfeleket. Ez azért nem okoz majd gondot a magyar Vodafone-nak, mert a Tesco Mobile az anyacég infrastruktúrájának működtetéséért az anyacégnek fog fizetni. Az új mobilcég ügyfélszolgálatát a Vodafone fogja biztosítani kiszervezett formában, azaz az ügyfél felé a Tesco Mobile márkanevet kommunikálva. Az új mobilszolgáltató honlapja valószínűleg a tescomobile.hu címen lesz, elérhető ám ha most beírjunk böngészőnkbe ezt a nevet, akkor még csak az áruházak honlapja jelenik meg - a webcím 2004 óta van az áruházlánc tulajdonában.

Forrás: Tesco Mobile
A brit Tesco Mobile-nál felsőkategóriás mobilokat is lehet venni

A brit Tescónál csúcsmobilt is lehet venni...

A Tesco áruházlánc jelenleg három országban, az Egyesült Királyságban, Írországban és Szlovákiában van jelen virtuális mobilszolgáltatónként is, ezekben az országokban azokban az O2 mobilcég, nem pedig a Vodafone a partnere. A brit piacon a Tesco Mobile-nak már több mint két és fél millió kliense van, azaz előfizetői tábora nagyjából a magyar Vodafone-éval azonos.

A brit székhelyű nemzetközi áruházlánc a szigetországban nem csupán fapados szolgáltatásokat kínál: bár ingyenes SIM-kártyát is lehet rendelni a társaságtól, kínálatában drága okostelefonok, így például az iPhone is megtalálható, egyes készülékekhez havi meghatározott számú ingyenes SMS-t, híváspercet és internetet is tartalmazó csomagokat kínálnak. A társaság ajánlataiban fontos szerephez jut a Tesco - nemrég Magyarországon is bevezetett - klubkártya-rendszere, az egyenleg feltöltéséért, bizonyos készülék megvásárlásáért, vagy lebeszélt percek után jutalompontokat írnak jóvá az ügyfeleknek.

...a szlováknál csak fapadosat

Bár a márkanév azonos, a hazánkhoz közelebb eső szlovák Tesco Mobile-nál jóval szűkebb a készülékkínálat a szigetországinál. Az országban elsősorban olcsó hívástarifákkal csábítja magához az előfizetőket a társaság: a tescós előfizetők ugyanis rendkívül alacsony, egy eurocentes, vagyis három forint körüli percdíjért hívhatják egymást.

Forrás:  Tesco Mobile
A szlovák Tesco Mobile csak olcsóbb készülékeket árusít

A készülékkínálat mindössze négy típusból áll, melyből csak az egyik, egy két éves modell okostelefon, bár a "butamobilok" közül az egyik Samsung típus egyszerre két SIM-kártya, azaz két előfizetés, tehát meglévő és új előfizetés egyidejű használatára is alkalmas. A szlovák Tesco Mobile egyelőre nem hozta nyilvánosságra előfizetőinek számát, arról mindössze annyit árult el, hogy "több tízezer" előfizetője van.

A németeknél az Aldi is árul saját mobilt

Németországban az Aldi áruházláncnak van saját mobilmárkája. A kezdetben nagy árelőnnyel induló virtuális szolgáltató kártyáit szalonok helyett az Aldi áruházaiban lehet beszerezni. A megvásárolt SIM-et az Alditalk.de oldalon lehet aktiválni, és innentől használatra kész a feltöltőkártyás szolgáltatás. Bár nem adnak ingyen kártyát, a SIM árának nagy hányada letétként szolgál, és aktiválás után lebeszélhető.

Az áruházlánc virtuális mobilszolgáltatójának honlapja meglehetősen spártai kivitelű. Készülékajánlatok nincsenek rajta, és azt sem tudhatjuk meg, mennyiért vásárolhatunk a kártyánkhoz mobilnetes modemet - németországi forrásunk szerint azonban a cég árai nagyon versenyképesek.

A Vodafone-nak már van fapados márkája

A Vodafone és a Magyar Posta két évvel ezelőtt kezdte árusítani Postafonra átmárkázott készülékeit és az ahhoz tartozó díjcsomagokat a hazai postahivatalokban. A Postafonok egyike sem okostelefon, hanem mobilinternetezésre is csak rendkívül korlátozott módon alkalmas, alsó kategóriás készülék, viszont a legdrágább sem kerül ezek közül többe 11 ezer forintnál. A szolgáltatás egységes, 35 forintos percdíjat kínál minden belföldi hívásirányba, ennyibe kerül az sms-ek elküldése is, hálózaton belül azonban nem lehet olcsóbban telefonálni. Beck György, a Vodafone igazgatója a Tesco Mobile bejelentésen elmondta, hogy a postamobiloktól többet vártak, az új virtuális szolgáltatót pedig úgy indítják el, hogy elkerüljék a korábbi hibáikat.

A távközlési cég az idén a TV2 tévécsatorna márkanevét használó mobilinternetes szolgáltatást is indított, amelyet az interneten, és a Tesco üzleteiben árusítanak. A feltöltőkártyával csomagolt modemekre egy órára, egy napra, egy hétre vagy egy hónapra szóló internetelérést lehet aktiválni, amely 500-1024 megabájt adatforgalmat tartalmaz.

A hazai piacon a Telenor kínál még alternatív márkanevet használó termékeket: a cég Djuice-ajánlataival a korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező, vagy legalábbis telefonálásra csak kevés pénzt áldozni hajlandó fiatalokat célozza meg, míg másik brandje, a Red Bull Mobile a komolyabb készülékekre vágyó, fizetőképesebb fiatal felnőtteket célozza meg. Noha korábban voltak DJuice-üzletek, mára mindkét márka készülékeit saját üzleteiben árusítja a Telenor.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., egyúttal a T-Mobile tulajdonosa.