Közel kéttucat újabb hamis Apple-boltot találtak Kínában

Vágólapra másolva!
Egy amerikai blogger fedezte fel az Apple Store-okat koppintó első kínai üzleteket, amelyekből a helyi hatóságok újabb huszonkettőt találtak. Az üzletekről levetetik az amerikai gyártó almás logóját -írja a Reuters hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Néhány héttel ezelőtt nemzetközi botrányt váltott ki egy Kína dél-nyugati részén élő amerikai blogger bejegyzése, aki az Apple hivatalos képviseleteinek kialakítását koppintó üzletekre bukkant Kunming városában. A boltokban ugyan az Apple eredeti termékeit árulták, ám az üzletek működtetői nem viszonteladóként, hanem hivatalos Apple-képviseletként állították be magukat, ezért a boltok berendezése is hasonló volt az amerikai cégéhez, amelynek logóját is elhelyezték az utcafronton.

A Xinhua kínai hírügynökség szerint az Apple China, a vállalat kínai képviseletének jogászai védjegy jogtalan használatával és versenyellenes tevékenységgel vádolták meg a kamuboltok működtetőit. Az üzleteknek, amelyekből a napokban újabb huszonkettőre bukkantak a hatóságok, egyébként megtiltották az Apple logójának használatát, a helyi versenyhivatal pedig külön forródrótot hozott létre a hamis üzletek bejelentésére.

A hatóságok nem adtak tájékoztatást arról, hogy az újonnan felfedezett üzletek is eredeti, esetleg csempészett hardvereket árusítottak volna a helyi áfa megkerülésével - a Reuters szerint ugyanis Kínában ez nagyon gyakori. Az Apple a napokban védjegysértés miatt a rivális Samsung táblagépét is levetette az európai boltok polcairól.