IPad-en vett részt egy esküvőn a koszorúslány

Vágólapra másolva!
IPad-en jelentkezett be egy amerikai esküvőre a koszorúslány, mert nem volt pénze repülőjegyre. A szertartás a spórolós megoldás ellenére sem volt olcsó móka, mert a tabletet tartó segéd elejtette az iPadet.
Vágólapra másolva!

A válság miatt nem vállalta az utat barátainak esküvőjére Renee Armstrong. A virginiai nőnek több mint 2400 kilométert kellett volna repülnie, hogy részt tudjon venni a szertartáson. Mivel a repülőjegyre nem volt pénze, így az olcsóbb megoldást választotta: az Apple Facetime videócsevegés szolgáltatását használva volt koszorúslány a lagzin.

Az életnagyságú képpel nem volt gond, az iPad képernyője majdnem akkora, mint egy emberi arc. Az eszköz hordozását pedig a vőlegény egyik barátjára bízták, aki mindig úgy állt a tablettel, hogy Renee tökéletesen lássa a szertartást. A technológiai megoldás tökéletesen működött. "El is sírtam magamat a szertartás alatt, a fotók nem lettek volna ilyen hatással rám" - mondta a koszorúslány.

Az eszkövő közben csak egy baki történt. A tabletet elejtette a cipelésével megbízott rokon. Szerencsére hamar kerítettek egy cserepéldányt, így Renee nem maradt le sokról.

Arra még senki sem vállalkozott, hogy a boldogító igent az iPad-en futó Facetime videochaten mondja ki, a csóknak útjában állna a kijelző. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy a közeljövőben ezzel is megpróbálkozik valamelyik egymástól távol levő pár.