Mobil Tárca Egyesületet alapítottak a hazai mobilcégek

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone három pénzügyi szolgáltatóval - MasterCard, OTP Bank és SuperShop - karöltve megalakítják a Magyar Mobil Tárca Egyesületet. Közös nyilatkozatuk szerint céljuk a technológiai sztenderdek kialakítása, partnerek keresése, valamint az új technológia megismertetése a piaccal és a leendő felhasználókkal.
Vágólapra másolva!

A Near Field Communication (NFC) egy maximum néhány centiméter távolságra tervezett, vezeték nélküli kapcsolódási technológia, amely lehetővé teszi, hogy az eszközök biztonságos csatornán és érintés nélkül adatokat cseréljenek egymással. Az NFC alapú szolgáltatások mögött rejlő filozófia szerint minden olyan kártya és készpénz-helyettesítő fizetőeszköz, amelyet jelenleg a tárcánkban tartunk, a közeljövőben "átköltözhet" a telefonokba. Ezen szolgáltatásoknak csak egyik pillére az érintés nélküli bankkártyák (pl. PayPass) mobiltelefonon történő használata, ugyanilyen fontos a hűségkártyák, kuponok, közlekedési- és belépőjegyek elektronikus formában való megjelenése is. Az NFC technológiára alapuló szolgáltatások gyorsaságukkal, kényelmi funkcióikkal, innovativitásukkal, valamint a mobiltelefonok nagy, interaktív képernyője adta lehetőségekkel együtt teljesen új és nagyon vonzó ügyfélélményt biztosíthatnak.

Az egyesület szerint a szolgáltatás elterjedése szempontjából kiemelten fontos, hogy minél több helyen lehessen azt használni, függetlenül attól, hogy melyik operátor telefonját használja az ügyfél. Az ehhez szükséges ökoszisztéma felépítése együttműködést igényel az összes szereplőtől. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az NFC szolgáltatások bevezetése egy olyan mozzanat, amelyben a mobilszolgáltatók egymással és a piac többi szereplőjével is együtt tudnak dolgozni, a bevezetés sikere az együttműködésen alapul.

Az Egyesület célja, hogy a mobil NFC alapú szolgáltatásokhoz kialakítsa és ajánlás szinten megfogalmazza a szükséges technológiai sztenderdeket, ajánlásokat tegyen a sikeres szolgáltatás bevezetésekhez, biztosítsa a szolgáltatáshoz való szabad csatlakozást a partnerek részére, valamint elvégezze a szükséges edukációt a mobil NFC alapú innovatív szolgáltatások bevezetéséhez kapcsolódóan. Mindez biztosíthatja, hogy Magyarországon az elsők között indulhatnak el mobil NFC alapú szolgáltatások Európában. A 6 piaci szereplő előzetesen megfogalmazott terveiben már 2011-ben elindított kísérleti alkalmazások és 2012-ben induló kereskedelmi szolgáltatások tervei szerepelnek.