Erőművet és fegyverrendszereket is feltörhetnek hackerek

Vágólapra másolva!
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint egy biztonsági rés megléte miatt a kínai üzemek, katonai fegyverrendszerek és kritikus infrastruktúrák vezérlésére használt rendszerek könnyen hackerek prédájává válhatnak.
Vágólapra másolva!

Az amerikai belbiztonsági minisztérium csütörtökön adott ki figyelmeztetést azzal kapcsolatban, hogy a pekingi Sunway ForceControl Technology nevű vállalat szoftverében súlyos biztonsági rés van, ami komoly fenyegetést jelent Kínára - számolt be a Reuters hírügynökség.

Az ipari szoftvert ugyanis többek közt hadászati eszközök, gyárak, közművek, erőművek irányítására használják, ezáltal hackerek kritikus fontosságú üzemeket béníthatnak meg, vagy okozhatnak pusztítást ezekben - számolt be a hibát felfedező NSS Labs biztonsági társaság kutatója. A Sunway egyébként már elkészítette a hibák javítását, ám hónapokba tellhet, mire ezeket telepítik az összes üzemben a biztonsági cég szerint, a késlekedést pedig kihasználhatják a hackerek.