Megelőzték az e-könyvek a hagyományost az Amazonnál

Vágólapra másolva!
Április óta több e-könyvet adnak el az Amazon.com-on, mint nyomtatottat - jelentette be Jeff Bezos, a világ legnagyobb online könyváruházának alapító-vezérigazgatója. A siker főleg a Kindle e-könyv-olvasónak tudható be, de azért még korai temetni a könyvnyomtatást: a kütyü ugyanis nem váltja ki mindenhol a papírkönyvet.
Vágólapra másolva!

Az Amazon saját weboldalán április elseje óta minden 100 eladott papírkönyvre 105 e-könyv jut - jelentette be Jeff Bezos május 19-én. Az Amazon.com könyváruházban egy év alatt háromszorosára nőtt az e-könyvek forgalma, amibe a cég nem számolja bele az ingyenes letöltéseket, és, mint a Forbes üzleti hetilap online kiadásának kérdésére adott válaszában kiderült, az újság-előfizetéseket, és a 0 dollárra leárazott akciós könyveket sem. Így az e-könyv már valóban vezető az USA-ban.

"Nagyon is reménykedtünk benne, hogy ez egyszer be fog következni, de sohasem képzeltük volna, hogy ilyen gyorsan - 15 éve árulunk nyomtatott könyveket, és Kindle-ös könyveket kevesebb, mint négy éve" - írta Bezos a 19-ikei közleményében. Az alapító szerint a könyváruház által forgalmazott Amazon Kindle a világ legkelendőbb e-könyv-olvasója, bár az Amazon.com most sem közölt pontos eladási számokat.

Nyolcmillió fölött az eladások

Az azonban tény, hogy a bemutatása óta a készülék a karácsonyi bevásárlási szezonok egyik visszatérő sikerterméke, és az Amazon modellje volt az első, amely robbanásszerűen elterjedt a piacon. A becslések szerint 2010 végéig több mint nyolcmillió példány talált gazdára a jelenleg a 3. generációs változatnál tartó Kindle-ből, miközben a globális e-könyv-olvasó piac körülbelül 13 milliós.

Forrás: [origo]
A legfrissebb Kindle 3

Az e-book-reader fő vonzereje abban rejlik, hogy a kijelzője e-ink-technológiával működik, vagyis nincs háttérvilágítása, és ugyanolyan kontrasztos képet ad, mintha papírról olvasna az ember. Emellett a készülékek nagyon igényes kialakításúak, könnyen hordozhatóak, és olcsók: a wifis változat 140, a 3G-s változat 190 dollárba kerül, és közvetlenül lehet rájuk könyveket letölteni.
A Kindle szoftvere, és ezzel együtt az Amazon webáruháza pedig több platformon, így például iPaden is elérhető. Az Amazon nemrég jelentetett meg 25 dollárral olcsóbb, hirdetéseket megjelenítő változatot a Kindle-ből, amely pár nap alatt az eladási listák élére ugrott. Az elemzők máris azt találgatják, hogy az e-könyvek sikere nyomán az olvasó pár éven belül akár valamilyen lebutított, ingyenes verzióban is megjelenhet.

Jön az Amazon-tablet?

Az elmúlt hetekben egy másik találgatás-sorozat is megindult a Kindle-lel kapcsolatban: az elemzők szerint elképzelhető, hogy az Amazon is "megokosítja" saját olvasóját, mint ahogy azt a Barnes&Noble tette saját modelljével, a Nookkal, és internetezésre, letölthető szoftverek futtatására alkalmas táblagép-változatot is kihoz belőle. Igaz, a rivális könyváruház modelljét eleve nem e-inkes, hanem színes LCD-képernyővel szerelték fel, de a május elején bemutatott, 250 dolláros Nook Color nagyon jó kritikákat kapott, főleg azért, mert teljes értékű, Flasht is támogató webböngésző került rá, ami még az Apple iPaden sincs.

Piaca viszont lenne az Amazon tabletjének is a Forrester Research szerint. A piackutató cég már márciusban megkérdezte az amerikai vásárlókat egy ilyen kütyüről, és a válaszadók közül többen vennének táblagépet a könyváruháztól (24 százalék), mint az androidos fejlesztésekben élen járó Motorolától, az iPad-riválisnak szánt Xoom tablet megalkotójától (18 százalék). A lehetséges tabletjövőt az is előrevetíti, hogy az Amazon már elindított egy saját androidos alkalmazásboltot, amely a Google-féle Android-markettel szemben "minőségi", vagyis alaposan megválogatott kínálatot szerepeltet.

Forrás: AFP
Jeff Bezos, az Amazon alapítója bejelent

Igaz, az Amazon.com üzletpolitikája az elmúlt 15 évben az volt, hogy szinte mindenfajta interneten keresztül eladható terméktípusra kiterjeszttette a kínálatát, de a Forrester szerint egy saját táblagéppel mind az e-könyv-eladásokat, mind a szoftvereleadásokat még jobban fellendíthetné.

Az e-book még csak karácsonyi kedvenc

Jeff Bezos bejelentése után sokan ismét feltették a kérdést, hogy vajon az e-könyvek vezető szerepbe kerülése azt jelenti-e, hogy a nyomtatott könyvek napjai meg vannak számlálva. A válasz: nem, maximum bizonyos fajtáké. Az amerikai vásárlók elsősorban szépirodalmat, szórakoztató irodalmat és a hagyományos bestsellereket - például híres emberekről szóló műveket, önéletrajzokat - töltenek le a készülékekre, amelyeken ezekből egész könyvtárnyit kényelmesen hordhat magánál az ember.

A Kindle-ről azonban az amerikai egyetemeken végzett próbák során bebizonyosodott, hogy a tankönyveket nem tudja kiváltani. Az e-ink-kijelzőn ugyanis a papíron való aláhúzásnál, vagy a lapszélre való írogatásnál jóval körülményesebb jegyzetelni, és a gombnyomással lapozgatható tankönyvet nem is lehet bárhol könnyedén felütni, ami a hivatkozások megtekintését nehezíti meg. A Kindle-ös könyvekben ráadásul csak nemrég vezették be a nyomtatott kiadásból átörökített oldalszámozást, ami az oldalak képernyőn való betördelésétől, vagyis a felhasználó által választott nézettől függetlenül változatlan marad.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Régebbi versenyzők

A Forbes online piaci hetilap elemzője szerint a gyerekkönyvek kiváltására sincs sok esélye az e-olvasóknak, egészen addig, amíg koszálló, vízhatlan, törés- és firkabiztos, szuper-strapabíró változatban meg nem jelennek. Emellett a képes albumok, illusztrált kiadványok lapozgatásának élményét is csak korlátozottan adja vissza az e-book-olvasó. Az e-inkes készülékeken, amelyek nagyon jók szövegolvasásra, ezek csak fekete-fehérben jelenhetnek meg, a színes kijelzős táblagépeken pedig méretbeli korlátok vannak, hiszen ezek is rendszerint csak 7-10 hüvelykes képátlójú kijelzővel rendelkeznek.

Az amerikai könyvkiadók szövetségének (Association of American Publishers) legfrissebb, márciusi adatai szerint az e-könyv-eladások terén élen járó USA-ban is még csak mintegy ötödét teszik ki a hagyományos könyvek forgalmának a digitális kiadványok. A több mint 400 millió dolláros márciusi könyvforgalomból 69 millióval részesedtek az e-könyvek, ami ugyan 150 százalékos növekedés az előző évhez képest, de a kiadók szerint a nagy karácsonyi kütyüvásárlási és az azt követő, az ajándékba kapott készülékeket megtöltő, illetve utalványokat levásárló felhasználóknak köszönhető letöltési rohamot követően az év többi részében még mindig sokan visszatérnek a hagyományos könyvhöz.