Verekedés tört ki az új iPadekért sorban álló tömegben Pekingben

Vágólapra másolva!
Egy külföldi Apple-alkalmazott hergelte fel a tömeget Peking legnagyobb Apple áruházánál szombaton, emiatt a kínai sajtó szerint lázadás közeli állapot alakult ki az Ipad 2 táblagépekért sorban állók között. A dulakodásban négy ember megsérült, őket kórházba kellett szállítani, és egy üvegajtó is kitört.
Vágólapra másolva!

Négy embert kellett kórházba szállítani Pekingben, mert megsérültek a tömegben, miközben sorban álltak a frissen érkezett Ipad 2 táblagépekért. Az állami hírügynökségek szerint lázadás közeli helyzet alakult ki a tömegben, és a nyomulásban egy üvegajtó is kitört - írja internetes oldalán a France24 francia tévécsatorna.

A tömeg azután lett ideges a kínai főváros legnagyobb, az elegáns Sanlitun kereskedelmi negyedben lévő Apple áruházánál szombat délután, hogy egy - állítólag - külföldi Apple-alkalmazott elkezdte lökdösni és ütlegelni azokat, akik szerinte előrefurakodtak a sorban. A Beijing News azt írta, hogy a külföldi alkalmazott végül bemenekült az áruházba, a tömeg pedig utánaeredt, betörte a bejárati üvegajtót és a biztonsági őrökre is rátámadt.

A szombaton megostromolt áruházat azonnal bezárták, de vasárnap újra kinyitott. A dulakodás miatt a rendőrség is nyomoz, a kórházba szállított négy sérültet is kihallgatták.

Forrás: Apple
Az új iPad2

Hatalmas az érdeklődés az új számítógép iránt, az iPad 2 pénteki kínai bevezetése óta hosszú sorok kígyóznak Pekingben és Sanghajban az Apple boltjai előtt. Sokan pénzért állnak sorban mások helyett, és vannak, akik a gép megvásárlása után, még az áruház előtt azonnal továbbadják azt, nagy haszonnal.

Szombaton késő délután az Apple arra figyelmeztetett, hogy sem az előrefurakodást, sem a frissen megvásárolt iPad 2-k azonnali továbbadását nem fogja tűrni.

A Daily Mail brit napilap csütörtöki beszámolója szerint a kínai Foxconn iPadek és iPhone-ok összeszerelését végző üzem dolgozóinak szerződésében egy olyan pont is szerepel, amelyben a munkások vállalják, hogy nem fognak öngyilkosságot elkövetni. Amennyiben mégis ezt tenné - és ezzel gyakorlatilag szerződést szegne -, a dolgozó családja az új feltételek értelmében csak minimális összegű kártérítésre jogosult.