2020 körül érkezik a HDTV utódja

Vágólapra másolva!
A Sharp a jelenleg kapható HD-képes tévéknél tizenhatszor nagyobb képfelbontást biztosító tévé prototípusát készítette el. A 33 megapixeles felbontású megjelenítőt kiszolgálni képes új generációs tévéadások tesztelése azonban a tervek szerint csak 2020 tájékán kezdődhet meg.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó egy 85 colos, vagyis 215 centiméteres képátlójú prototípust készített el az újfajta LCD-ből. A Super Hi-Vision nevet viselő technológia majd a jelenlegi HD-tévé utódja lesz, amely 7680 x 4320 képpontos felbontást kínál: ez gyakorlatilag olyan minőségnek felel meg, mintha egy film minden képkockája 33 megapixeles fotókból állna - írja a PC World amerikai technológiai magazin.

Egy ilyen nagy felbontású tévéhez jelenleg még nem is lehet lejátszható tartalmakat szerezni, a Super Hi-Vision technológiát használó televíziós rendszer ugyanis még jócskán fejlesztés alatt áll, bár a japán közszolgálati tévé, az NHK tavaly demonstrációs célból már bemutatott ezzel a megoldással készült felvételeket. A HD-tévé utódjának tartott, még nagyobb felbontású technológia első nyilvános tesztjei a tervek szerint kilenc év múlva, 2020-ban kezdődnek majd meg.

A hatalmas felbontás alkalmazása ugyanis a jelenleginél sokkal nagyobb teljesítményű képfeldolgozó rendszereket igényel mind a tévék, mind pedig a kamerák és közvetítőeszközök oldaláról, ráadásul a csúcsminőségű felvételek továbbítása is nagyságrendekkel több sávszélességet, tárolásuk pedig több tárhelyet igényel. A Super Hi-Vision technológia fejlesztését még 1995-ben kezdte meg az NHK, amely elsőként sugárzott HD-felbontású adást a világon - ezzel egyébként 1964 óta kísérletezett.