Üldözőbe vette az WikiLeaks támogatóit az FBI

Vágólapra másolva!
Öt fiatalt vettek őrizetbe az Egyesült Királyságban, és több mint 40 házkutatást végeztek az USA-ban az FBI és a helyi hatóságok munkatársai, hogy elfogják a többek közt a MasterCard és a Visa oldalait is megbénító online támadások résztvevőit.
Vágólapra másolva!

Az FBI egy nemzetközi akció keretében derítette fel a WikiLeaks leállítása után indult online támadássorozat öt angliai résztvevőjét a brit kiberrendőrséggel közösen - írja a ZDNet. Az Egyesült Királyságban letartóztatott aktivisták közül a legfiatalabb 15, a legidősebb 26 éves, és váltságdíj fejében már mindannyiukat szabadlábra helyezték, de eljárás indult ellenük.

Az FBI az Egyesült Királyság mellett több országban, így Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Svédországban is nyomozásba kezdett, az USA-ban pedig 40 házkutatást hajtottak végre csütörtökön, de ottani letartóztatásokról nem adtak hírt. A WikiLeaks alapítójának, Julian Assange-nek az őrizetbe vételét követően tavaly decemberben az Anonymous néven ismert aktivistacsoport szervezett globális túlterheléses támadást azok ellen a pénzügyi szolgáltatók ellen, amelyek közreműködtek a kiszivárogtató oldal ellehetetlenítésében.

A letölthető szoftverrel, különösebb számítástechnikai ismeretek nélkül végrehajtható DDoS (Distributed Denial of Service) támadásokhoz az Anonymous internetes fórumokon toborozott önkénteseket világszerte. Az akcióban tízezres nagyságrendben vettek részt az internetezők, de az aktivisták által használt szoftver nem rejtette el az IP-címüket. A hatóságok most ezek alapján kutatták fel a feltételezett résztvevőket, akik egy időre sikeresen megbénították többek között a MasterCard és a PayPal honlapját.

A túlterheléses támadásokban való részvétel a brit törvények szerint büntetendő, az Anonymous azonban úgy véli, a DDoS a legitim politikai tiltakozás eszköze, ezért a csoport tiltakozik a rendőri akciók ellen. Az aktivisták nyílt levele szerint a rendőri fellépés "súlyos hadüzenet" a brit hatóságok részéről, ezért elképzelhető, hogy a csoport további támadásokkal reagál majd a kormányzati honlapok vagy az FBI rendszerei ellen.