A kretének háborúja zajlott az interneten

Cuki macska, aranyos cica, operation overkitten, tumblr, 4chan
Vágólapra másolva!
Az egyik fél pornóval, a másik cuki macskás fotókkal támadott, miközben próbálták túlterhelni egymás szervereit: a hétvégén egymásnak estek a 4chan.org fórumozói és a Tumblr.com bloggerei. A mondvacsinált indokkal kirobbantott összecsapást a 4chan nyerte, amely amellett, hogy az egyik legvisszataszítóbb hely az interneten, az online tömegkultúra egyik legnagyobb hatású formálója, egy fej nélküli mozgalom otthona is.
Vágólapra másolva!

Mert lenyúlják, amit mi találtunk ki - körülbelül ez volt a casus belli, vagyis a háborút kiváltó ok, ami miatt a 4chan felhasználóiból szerveződő Anonymous csoport november 14-én nekiesett a Tumblr-nek. A konfliktusban részt vevő feleket az átlagos hazai internetező nem feltétlenül ismeri, de közvetve lehet, hogy már találkozott velük, illetve a tőlük származó szellemi produktumokkal. A Tumblr az egyik legnépszerűbb mikroblog-szolgáltató, amelyen több millióan osztanak meg nap mint nap rövid bejegyzések formájában képeket, zenéket, videókat és más érdekességeket, és a világ 100 leglátogatottabb webhelyének egyike.

A 4chan már jóval hátrébb van a rangsorban, mivel obszcén tartalmairól és féktelen szabadossággáról ismert fórum, vagyis képes üzenőfala már kevesebb látogató számára érdekes és vállalható, de így is az internet egyik legnagyobb hatású oldala. Mindkét szájtra jellemző, hogy felhasználói a kortárs online popkultúra rengeteg fontos elemét termelték, termelik ki és dolgozzák fel újra folyamatosan, mint egyébként sok más nagyobb online közösség, amiben csak azért lehet a 4chané az elsőbbség, mert az régebbi, de nehéz megállapítani, melyikük termékenyebb. A teljesen anonim módon, bármiféle regisztráció vagy azonosító nélkül használható 4chan.org-ot japán mintára hozták létre 2003-ban, és mai szemmel nézve már a felahsználói felülete is igen kaotikus, míg a Tumblr a blogformátum és a meghatározott felhasználói azonosítók miatt áttekinthetőbb.

Forrás: [origo]
"Veszélyes egyedül menni! Vidd ezt." Cuki cica, még a Tumblr-en

Amíg a Tumblren mindenki blogol, vagy reblogolja, vagyis újramegosztja és kommentezi mások bejegyzéseit, addig a 4chanon a felhasználók új beszélgetést - threadet - egy kép beküldésével kezdhetnek. A szájton főleg a japán popkultúrával és felnőtt-tartalmakkal foglalkozó üzenőfalak vannak, de központi helye a /b/, ahol bármiről szólhat a beszélgetés. A napi százezres nagyságrendű új hozzászólást termelő fórumban csak a gyermekpornó tilos, és egészen extrém tartalmak is rendszeresen megfordulnak rajta, amelyeket tabutémákat nem ismerő, féktelen humorral kísért eszmecserék során tárgyalnak meg a felhasználók. A két szájt közötti legfontosabb különbség az, hogy a Tumbler sok kisebb közösségnek, vagyis az egymás blogjait követő és azokhoz hozzászóló, bejegyzéseiket rendszeresen újramegosztó felhasználónak ad otthont, a /b/ pedig egyetlen, többé-kevésbé belterjes vagy legalábbis sajátos stílussal, humorral és szlenggel rendelkező felhasználói közösségnek tekinthető.

Tinédzserek hülyesége és zseniális humor

"Lefotóztam nektek a frissen borotvált puncimat. Értékeljétek!" "Oregoni köcsögök, ide!" "Nektek is rohadt nehezen megy a munka netezés közben?" "Vérfertőzős képeket, most" "Minden muszlim rohadék takarodjon vissza az anyjába!" "Nyisd meg a recskázós mappádat, és postold be ide az ötödik képet!" "Mennyi idő alatt tanulhatok meg gitározni?"

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal, témafelvetésekkel találkozhat a szájton az átlagos látogató, akit elsőre nem csak az ott látottak, de az egymást rendszeresen ugrató, pocskondiázó vagy egymásnak folyamatosan beszólogató hozzászólók stílusa és sajátos nyelvezete is elriaszthat onnan. Az például alapvető, hogy a felhasználók úgy szólítják egymást, fag, vagyis köcsög, ha pedig egy lány keveredik közéjük, aki képet küld be magáról, akkor rögtön cicifotót követelnek tőle. A beszélgetés úgy általában a tizen-huszonéves internet, online pornó és videojáték-mániás amerikai fiatalok szellemi színvonalán zajlik, akik ebből ítélve az oldal törzsközönségét alkotják.

Forrás: [origo]
Cuki állatkák és extrém pornó, egy tipikus pillanatkép a /b/-ről (a kikockázás tőlünk)

A 4chan mindezek ellenére, vagy talán épp ezért, az online tömegkultúra egyik termékeny alkotóműhelyévé vált, amelynek látogatói saját elvetemült humoruk és a Photoshop segítségével rengeteg internetes mémet, vagyis egy adott témára épülő, továbbküldés útján vírusként terjedő, folyamatosan remixelt műalkotást dobnak be a köztudatba. A 4chanról származnak például a lolmacskák, vagyis az internetes szlengben megfeliratozott vicces macskás képek, a Rickrolling, vagyis az a szokás, hogy megtévesztő linkekkel folyton Rick Astley Never Gonna Give You Up című klipjét nézeti meg az ember az ismerőseivel, vagy az eredetileg egy japán internetbiztonsági kampány kabalájául szolgáló Pedomaci (Pedobear) is, aki a /b/ feldolgozásában folyton kislányok után leskelődik, és már saját rajongói honlapjai vannak (például a Pedobear.org).

A kollektív szellemi munka eredményeként létrejött 4chanos mémek mellett a közösség másik fontos tevékenysége a már említett Anonymous fedőnév alatt, ad hoc szerveződő csoportokban kivitelezett akciók. Az Anonymous logója egy fej nélküli, babérkoszorúba foglalt öltönyös figura, tagjai pedig, ha utcára mennek vagy képet tesznek ki magukról a netre, akkor a V mint vérbosszú című filmből ismert mosolygó Guy Fawkes-maszkot viselik, amelyet annak főhőse hordott. A csoport akciói között vannak olyan, egyértelműen poénnak szánt megmozdulások, mint például az, amikor a fórumozók virtuális flashmobokat szerveztek a Habboo Hotel tiniszájton, a szvasztika karaktert próbálták meg felhozni a Google keresési trendjeiben, vagy pornóval árasztották el a YouTube-ot, megpróbálva kijátszani annak tartalomszűrő rendszerét.

Értelmes és értelmetlen támadások

Az Anonymous másik fontos eszköze DDoS, vagyis a weboldalakat automatikus lekérdezésekkel megbénító túlterheléses támadás, amire magasztos hangnemben megfogalmazott webes szórólapjain toborozza a résztvevőket, rendszerint nem csak a 4chanon, hanem más csevegőszobákban és fórumokon is. A szaknyelven dosolásnak nevezett támadásokban való részvételhez nem is kell más, csak pár ingyenesen letölthető szoftver, amelyek beszerzéséhez, használatához a felhasználók rendszerint már a szórólapokon megkapják a szükséges instrukciókat. A csoport legismertebb akciója 2008 elején indult a szcientológiai egyház ellen, amelynek nem csak a webszájtjait próbálták elérhetetlenné tenni, de több ezer telefonhívással is zaklatták a szervezet munkatársait.


A november 14-15-i összecsapásra mozgósító plakátok

A fórumozók ugyanilyen módszerekkel bénították meg a rasszista kijelentéseiről elhíresült amerikai rádiós, Hal Turner műsorát, noha a 4chanon mindennapos dolog a niggerezés vagy más népek, országok alpári stílusú pocskondiázása. Az értelmes célú akciók között tartható számon az új-zélandi kormányzati honlapok ellen indított támadás az ott tervezett netes tartalomszűrés ellen, de a röviden csak Anonnak nevezett online büntetőbrigád nemrég a Minecraft független videojáték szervereit is megtámadta, egyszerűen azért, mert elégedetlenek voltak a rajta milliókat kereső fejlesztő munkájával.

15 perc hírnév az önjelölt hackereknek

Az online támadások vagy hecckampányok azon túl, hogy kisebb botrányokat okoztak, és egy időre az Anonymousra, illetve a 4chanra irányították a média figyelmét, nem jártak jelentős eredménnyel, már csak azért sem, mert nem egy állandó, meghatározott céllal létrejött szerveződés áll mögöttük. Az Anonymousnak nevesített vezetői, aktivistái vagy tartós célkitűzései nincsenek, így csak a szerencsén múlik, hogy egy-egy akcióhoz mennyi együttműködőt sikerül toborozniuk az aktuális hangadóknak és az milyen eredményt ér el. Bár bizonyos megmozdulásaikon politikai, elvi meggyőződésből is részt lehet venni, és biztosan vannak, akik így tesznek, a többség számára az egész csak egy jó poén, főleg, hogy világszerte némi visszhangot kelthet.

Így volt ez a hétvégi, Tumblr elleni akció során is, ami november 14-én indult, Operation Overlord (Legfőbb Úr Hadművelet) néven. A hatás kedvéért a 4chanosok pornóképekkel is elkezdték telepakolni a saját maguk által indított mikroblogokat, miközben próbálták túlterhelni a szolgáltató szervereit. Válaszként a tumblrezők egy része az Operation Overkittenben (Főcica hadművelet) való részvételre hívta fel társait november 15-ére, ami abból állt, hogy ők kismacskás képekkel bombázták a 4chant.

http://www.youtube.com/v/JCbKv9yiLiQ?fs=1&hl=hu_HU

Az Anonymous 2008-as hadüzenete a szcientológus honlapoknak

A küzdelemből végül a fórumozók kerültek ki győztesen, egy időre lebénítva és két napra le is lassítva a Tumblr szervereit. Bár Techcrunch beszámolója szerint 14-én egy rövid időre a 4chan is eltűnt a netről, nincs rá bizonyíték, hogy ez a kismacskás támadás eredmlnye volt. Az összecsapás csak arra volt jó, hogy pár napi pluszmunkát csináljon a Tumblr üzemeltetőinek. Arról egyelőre nincs hír, hogy a szájt vezetése a kiesett szolgáltatás miatti kárt bíróságon hajtaná be a 4chantól, bár az is igaz, hogy a műbalhé, aminek a pontos kezdeményezői nem ismertek, mindkét szájtra ráirányította egy időre a figyelmet.

Az persze még elképzelhető, hogy a két felhasználói tábor között folytatódik a rivalizálás, ami már csak azért is teljesen gyerekes, mert egészen biztosan jelentős átfedés van közöttük. A 4chanra nagyon sokfelől beesnek internetezők, és a Tumbr elleni felháborodás azért is érthetetlen, mert az ott megszületett mémek sok más szájton is keringenek - hiszen ezért mémek. Az Anonymous akcióit azonban céltalanságuk és értelmetlenségük ellenére is az internet legnagyobb hatású megmozdulásaiként tartják számon, olyannyira, hogy a 4chan alapítóját, Christopher Poole-t, vagyis mootot az Observer üzleti szaklap 2008-ban a világ egyik legbefolyásosabb internetes vállalkozójává választotta, a következő évben pedig a Time online szavazásán maguk a netezők választották meg 2008 legbefolyásosabb emberének. Igaz, ezt a netes szavazást az Anonymous tagjai manipulálták, de így talán még megérdemeltebb a siker.