Vágólapra másolva!
Otthoni lemezlovas lehet a Virtual DJ-vel, melynek ingyenes változata ugyan csak kevés effektet tartalmaz, de a számok keveréséhez így is tökéletesen használható. Rajta kívül telepíthető Facebook-kliensprogramot és a Chrome böngésző új, hetes verzióját ajánljuk kipróbálásra.
Vágólapra másolva!

Az Atomix cég régóta fejleszt mixerszoftvereket, a Virtual DJ-ből némileg korlátozott, de otthoni célra teljesen ingyenes verziót is készített. Ebben két virtuális lemezjátszóba lehet helyezni zenefájlokat, az ezeken alkalmazható effektusok és hangminták száma azonban csupán néhány darabos. Ennek ellenére jól el lehet szórakozni a programmal, amely automata BPM-felismerővel is rendelkezik, így a számok gyorsításával vagy lassításával lehetővé teszi összemixelésüket, de még a hangszín változtatásával is trükközni lehet benne. Azt, hogy az ingyenes változat mivel tud kevesebbet fizetős társainál, ezen az oldalon lehet elolvasni.

Fishbowl

Forrás: [origo]

Az ingyenes Facebook-kliens letöltése (330 kilobájt)


A Fishbowl egy Windows alá feltelepíthető Facebook-kliensprogram, amely a közösségi oldal használatát hivatott kényelmesebbé tenni. Még kissé félkész állapotú a program, de érdemes lesz odafigyelni rá, mert valószínűleg egy hasznos segédprogram válik majd belőle. A Fishbowl a Facebookon elérhető információkat áttekinthetőbb formában tárja a felhasználó elé, és a widgetekhez hasonló minimódba is át lehet kapcsolni. Az ismerősök által feltöltött képeket akár diashow keretében is le tudja vetíteni, a feltöltés pedig néhány kattintással el lehet intézni benne, továbbá lehetővé teszi a bejövő információk szűrését és rendszerezését a szájt alapszolgáltatásainál hatékonyabb módon.

Chrome 7.0

Forrás: [origo]

Az ingyenes böngésző letöltése (22,4 megabájt, a korábbi verziók automatikusan tudják frissíteni magukat)

Megjelent a Google Chrome 7-es változatának végleges verziója, amely túl sok látványos újdonsággal nem szolgál. Ez a verzió már képes kiaknázni a PC-k grafikus kártyájának erejét például videók vagy Flashben írt játékok zökkenőmentes megjelenítéséhez. Ezt az újítását a béta verziót használók már korábban megtapasztalhatták, most azonban azok is élvezhetik előnyeit, akik csak végleges verziókat telepítenek számítógépükre. A Google Chrome 7.0 a Windows mellett Mac OS X-re és Linuxra is elérhető, a korábbi verziók pedig automatikusan képesek frissíteni magukat a legfrissebb kiadásra, így aki már most is Chrome-mal szokott böngészni, annak külön le sem kell tölteni a programot.