Lájkolt linkekkel erősít a Bing

Vágólapra másolva!
A Microsoft webkeresője a Facebookkal való szorosabb integráció jegyében az ismerősök választásai alapján is listázza majd a találatokat.
Vágólapra másolva!

A redmondi szoftvercég a közösségi hálózaton keletkezett információk segítségével szeretné hatékonyabbá tenni a Bing keresőt. A szájton hamarosan olyan linkek is megjelennek a keresési találatok között, amelyeket a felhasználó facebookos ismerősei lájkoltak, vagyis nyilvánítottak róluk tetszést.

A lájkolt találatokat a "Liked results" menüpont alatt lehet majd kilistázni, és a személynevekre való keresés is facebookosodik majd a Bingen, vagyis az ismerősök ismerőseit előbbre sorolják majd a találatok között. A Microsoft, amely 240 millió dolláros, vagyis 1,6 százalékos részesedéssel rendelkezik a közösségi oldalban, régóta fontos partnerként tekint a Facebookra.

A Bing jelenleg exkluzív hozzáféréssel rendelkezik a közösségi oldalon megosztott állapotfrissítésekhez, és a Microsoft nemrégiben jelentette be a lájkolásokról szóló információkhoz való, szintén kizárólagos hozzáférésről szóló megállapodást. A közösségi keresőfunkciók a Microsoft szerint komoly előnyöket biztosítanak a Bingnek, amely jelenleg - ha a Yahoo számára kiszolgált kereséseket is nézzük - az amerikai keresőpiac 27-30 százalékát tudhatja magáénak.

Az újítások az elkövetkezendő hetekben élesednek az amerikai Bingen, a nemzetközi bevezetésükről még nem árult el részleteket a Microsoft.