Gates szerint egyetem helyett netről fogunk tanulni

Vágólapra másolva!
A Microsoft társalapítója szerint hamarosan nem egyetemre jelentkeznek majd a tudásukat bővíteni kívánó fiatalok: az interneten elérhető tananyagokból bárki kiképezheti majd magát az őt érdeklő témákban.
Vágólapra másolva!

Gates erről a Techonomi címet viselő amerikai oktatási konferencián beszélt, ahol elmondta, vélekedése szerint öt éven belül a weben keresztül, teljesen ingyenesen elérhetők lesznek azok a tananyagok, amelyekből bárki kiképezheti magát egy-egy témában. A milliárdos informatikai guru úgy véli, a weben keresztül történő önmotivált oktatás sokkal hatékonyabb lesz bármely rangos egyetemnél - számolt be a TechCrunch.

A Microsoft alapítója szerint ennek köszönhetően a jövőben nem fog számítani, hogy valaki honnan jött, milyen intézményben végzett, mivel a szükséges tudás megszerzése bárki számára rendelkezésre áll majd. Ugyanakkor Bill Gates úgy véli, az alapvető tudás megszerzését biztosító általános-, és középiskolák szerepe a közeli jövőben nem változik majd, csupán a felsőbb szintű, speciális képzést nyújtó egyetemek, főiskoláké lesz jóval kevésbé jelentős.

Megszűnik az elitegyetemek kiváltságossága

A milliárdos egyébként örvendetesnek tartja, hogy az egyetemi szintű oktatás jóval függetlenebbé válik majd a helytől, azaz attól, hogy valaki hol él, vagy hova sikerül felvételt nyernie, vagy mennyi pénze van. Gates szerint a jelenlegi rendszerben a megfelelő képesítést nagyon drága, és nehéz megszerezni, prognózisai alapján pedig arra számít, hogy öt éven belül az egyetemi oktatás jelentősége néhány éven belül az ötödére csökken majd. A szakember szerint a web tökéletes platform az oktatásra, hiszen a net akár csoportos párbeszédre, visszajelzésre is lehetőséget ad, de akár videókat is meg lehet nézni rajta keresztül.

Gates úgy gondolja, hogy a jelenleg elterjedt oktatási rendszer egyik legfőbb problémáját a hatalmas, akár több száz oldalas tankönyvek jelentik. Különösképp az amerikai oktatásban használt köteteket tartja túl hosszúnak a Microsoft egykori első embere, akinek tapasztalatai szerint az ázsiai országokban ugyanazokat a témákat háromszor rövidebb kötetekből tanulhatják meg a diákok. A szakember jótékonysági alapítványa által fejlesztett webalapú megoldással a felsőoktatás tanulóra eső költségét a tizedére lehet csökkenteni - ígéri a Microsoft társalapítója.