Samsung Wave: okosságot minden farzsebbe!

Vágólapra másolva!
Nem őrültek meg a Samsung fejlesztői, amikor az iOS és az Android mellé új mobiltelefonos operációs rendszer tervezésébe fogtak. Az első Bada szoftver futtató - és a világ egyik legszebb kijelzőjével felszerelt - telefon vezeték nélküli kapcsolaton keresztül beszél az otthoni hifivel, tökéletes fotókat készít, és csak néha zavarja összea felhasználót. Kipróbáltuk a Samsung Wave-et.
Vágólapra másolva!

Sokakat meglepett, hogy a Samsung, dacolva az iPhone iOS, Android, Windows Mobile és Symbian okostelefon-rendszerek által lefedett piaccal, saját mobil operációs rendszer, a bada fejlesztését jelentette be 2009 őszén. A kétkedők "minek még egy platform" kórusára a Samsung úgy reagált, a bada meghatározó szereplő lesz, mert ők rengeteg badás mobilt fognak majd kiadni. A hangzatos, bár üzletileg értelmes cél az okostelefonok demokratizálása, azaz minél több vásárlóhoz való eljuttatása - azáltal, hogy a featurephone-nak (funkciótelefonnak) nevezett alsóbb kategóriát, amely a telefonálás-zenehallgatás-fényképezés hármasán túl számos funkciót kínál elérhető áron, teljesértékű okostelefon-platformmá fejlessze. Minek? A gyártók új bevételi forrásként a mobilos szoftverboltok kínálatára számítanak, azaz arra, hogy vevőik néhány dollárért hajlamosak lesznek telefonjuk képességeit új funkciókkal bővíteni, testreszabni - ezt azonban a rendszernek is támogatnia kell.

A Samsung első és eddig egyetlen badás mobilja, a Wave járt nálunk - és habár nem féltjük tőle az iPhone uralmát, ígéretesnek találtuk a kecses telefont.

operációs rendszerSamsung bada 1.0A Samsung a badát az Android és iOS 4 ellen szánja
processzorARM Cortex A8 1GhzManapság nincsenek ennél erősebb megoldások
képernyő480 x 800, 16M szín,
Super AMOLED
8,4 cm képátló
többujjas kezelés, elforgatásra fekvő elrendezésre vált Lenyűgöző színek és élesség, csillagos ötös
Lenyűgöző színek és élesség, csillagos ötös
külalak118 x 56 x 10.9 mm, 118 gA szokásosnál keskenyebb, átlagos hosszú és nagyon vékony.
hálózatHSUPA-ig mindenNaprakész.
kamera5MP, autofókusz, LED vaku
720p@30fps videó,
geocímkék, arc-, mosoly és pislogásfelismerés, érintőfókusz, stabilizátor
Kiváló kamera, használható vaku és remek videók. Akár még fényképezésre is alkalmas.
zene, filmMP3/WAV/WMA/eAAC+
MP4/H.263/H.264/WMV/Xvid/DivX
Mindent lejátszik.
memória390MB, +microSD 32GB-igA memóriakártya csak az akku kiszedésével cserélhető
kapcsolatokGPS (A-GPS), WiFi 802.11 b/g/n, Bluetooth v3.0 with A2DP, egyéni microUSBMindenből naprakész technológia. A PC-s kapcsolat lehet akár pendrive-üzemmódban is
akkumulátor1500 mAh, akár 7 óra beszélgetésEgy-másfél napig bírja.
ár87 850 forinttólHa azt vesszük, hogy egy minden elvárt képességgel felruházott okostelefonról van szó, nem drága.


Külalak

A Samsung Wave a manapság megszokott okostelefon-méretektől némileg eltér, hiszen valamivel keskenyebb és vékonyabb is azoknál. A kecsesebb forma választásával nem kelti azt az érzést, hogy egy féltéglát tartunk a kezünkben - amit olykor az iPhone vagy a HTC divatos újdonságai szemére vetnek -, ugyanakkor ezzel a képernyő méretét is korlátozza, ami viszont egyértelműen befolyásolja a használhatóságot. A gépelés függőlegesen tartott telefonnál kényelmetlenebb, mint a kategóriatársaknál, s az elütés is több, hiszen a virtuális billentyűk sokkal kisebbek. Cserébe sokkal farzseb-barátabb a kialakítás, s tartani is kényelmesebb a telefont.

Forrás: [origo]
Bada: reszkess iOS, félj Android

Gombok tekintetében bőséges, talán túlságosan is bő a választék, hiszen a kötelező hangerő- és altatógomb mellett kapunk külön elsütőbillentyűt a fényképezőgéphez, valamint három vezérlőgombot az előlap alján: ezzel némileg talán túl sok funkciók kell fejben tartanunk, de ezt minden bizonnyal csak az iPhone-on elkényelmesedett tesztelői megszokás mondatja velünk.
A Wave a gombokon túl, sőt leginkább az érintőképernyőn kezelhető, mégpedig remekül: egyrészt nem kell izomból nyomkodni, mint néhány Nokiát és Sony-Ericssont, köszönhetően a kapacitív technológiának, másrészt a rendszer is értelmesen kezeli a különböző érintések közötti különbségeket - nem téveszti például össze a lapozó mozdulatot a kattintást jelentő bökéssel.

Forrás: [origo]A virtuális billentyűzet jól kezelhető, egy-két magyar ékezetes betű ugyan hiányzik róla (és ez nem kevéssé kínos, kinek fér bele manapság a hullámos ő és ű), s álló módban elég kicsik az egyes billentyűk, de a gépelési élmény még így sem marad el jelentősen az etalonnak számító megoldásokétól. Ennek fényében nehéz is megérteni, minek került be a választható szövegbeviteli módok közé a számbillentyűs gépelés, illetve a pár éve nagy számnak tartott kézírásfelismerés, ami működik ugyan, annyival lassabb a gépelésnél, hogy csak nagyon keveseknek lehet reális alternatíva. Ahogy a badában általában, úgy itt is a nyomasztóan sok választási lehetőség terheli túl az egyszerű használhatóságra vágyó telefontulajt.

Kezelői felület, szövegbevitel

Ha elfeledjük a felesleges funkciókkal teletömött szövegbeviteli lehetőségeket, s megmaradunk a teljes QWERTY billentyűzetnél, korrekt szövegkezelést kapunk. A szövegrészek másolása és beillesztése (copy&paste) elérhető és átgondolt módon működik, habár a funkciók közötti átvitel során olykor eltűntek az ékezetes betűk ékezetei - ez azonban nyilván javítható hiba, amit egy 1.0 verziószámú rendszernek felróni nem érdemes.

Azt már nehezebb elfogadni, hogy a bada kezelői felülete, amit egyébként jól észrevehető módon az Androiddal való szoros rokonság jellemez (kevéssé megfontolt tesztelők a koppintás kifejezést is felemlíthetnék), a híres előképnél bonyolultabbnak és sok ponton következetlennek is tűnik. Nehéz (és főként unalmas) lenne persze tételesen felsorolni a kezelés nehézkességeit, de az érzés, amit egy hétnyi használat után hagyott bennünk a telefon, így szól: mindig eggyel többet kell kattintani. Az összetevők között ott érezzük a nem elég következetes, túl sokféle vizuális elemből álló grafikai megvalósítást - annyiféle gomb, felirat, fül és csúszka van a képernyőn, hogy csak kapkodjuk a fejünket -, a navigáció kialakulatlanságát - néha a visszalépési lehetőség hiányzik, máskor egy nyilvánvaló funkciót nem találunk, mert a többi képernyőn másik sarokban lehetett elérni. Ettől korántsem használhatatlan a telefon, de kell némi elszántság a megkedveléséhez.

Az már csak hab a tortán, hogy a magyarított felület hosszabb szövegeit egyszerűen elvágják ott, ahol elfogy a hely, így belefuthatunk olyan opciókba, ahol nem lehet kitalálni, mit akar jelenteni az adott sor.

Forrás: [origo]
A magyarított felület pocsék, a telefonzár feloldása viszont ötletes

Hogy ne csak szidás jusson a kezelői felületnek, illik megemlíteni néhány igazán szellemes megoldást, amelyek közül kiemelkedik a beérkezett sms-ek, nem fogadott hívások jelzése a billentyűzár képernyőjén: a háttérképből puzzle lesz, egy elem még nincs a helyén, s ezen jelenik meg a megfelelő kis ikon és szám. A billentyűzárat ilyenkor ennek a kirakósdarabnak a helyére húzásával oldhatjuk fel.

Telefonálás

A hangminőség hibátlan, átválthatunk videotelefonálásra is az előlapi kamerának köszönhetően, s külön háttérzaj-szűrést is bekapcsolhatunk, ami valóban csökkenti a beszélgetésbe beszűrődő zajokat. A telefon a hátára fektetve automatikusan kihangosításra vált, míg arccal lefelé fordítva a némítás funkció kapcsolódik be - ezek azok a funkciók, amelyek az élő telefonhasználó egyedek viselkedésének megfigyelése nyomán kerülhettek a tudástárba, le a kalappal ezért a Samsung előtt.

A címtár már nem ennyire kényelmes - a gépelős keresés hibátlan (tetszőleges névrészletre keres), de a gyorskeresés ujjhúzós-görgetős megoldása zavaróan pontatlan. Felvehetünk kedvenc számokat, a címlista ide-oda vihető a SIM-kártya és a telefon memóriája között, a címtárból hívás mellett indíthatunk üzenetküldést, e-mailt, s megnézhetjük a címtárlakókkal kapcsolatos összes történés naplóját is - azaz megkapjuk a kötelező funkciókat, sőt kicsit többet is. Ez a rész azonban, ahogy általában a telefon listákkal, adattárolással, módosít-töröl műveletekkel kapcsolatos többi része is, kissé bumfordi, folyamatos koncentrációt igényel használata.

Média

Ma már egyre kevésbé szokás külön mp3-lejátszót vásárolni, hiszen a telefon elvileg boldogul a zenével, sőt újabban filmekkel is. A Wave ebben sokkal jobban teljesít, mint az előző területeken, érződik a gyártó sokéves jelenléte a médialejátszók piacán. A telefon minden formátummal kiválóan boldogul, még DivX-et és a mobilplatformon éppen csak terjedőfélben levő MKV-t is lejátszik, a médiafájlokhoz képes albuminformációkat beszerezni, sőt van zenefelismerő funkciója is. Az FM rádió szintén hibátlan, még rögzíthető is az adása. A telefonhoz kapott füles legfeljebb átlagosnak mondható, viszont - ha már a filmekhez értünk - a készülék kijelzője lenyűgöző.

Forrás: [origo]
Minden videóval boldogul a Wave és a Bada

A Super AMOLED-nek nevezett technológia által közvetített kép telített, tűéles és kontrasztos, az élmény tudatmódosító szerek hatását idézően dús, élettel teli, sőt még egy kicsit talán annál is dúsabb. Nincs mit szépíteni - nem láttunk még ennél szebbet.

A képernyő simán alkalmas filmnézésre, egy sorozat-epizódot a paplan alatt vagy a repülőn bárki bevállalhat, de akár nagyfilmet is meg lehet kockáztatni - biztos jobb, mint unottan lapozgatni a légitársaság norvég nyelvű havilapját.

A médiafájlokat a Samsung Kies nevű PC-s kliensprogramjával tölthetjük fel, ami némileg jobb ugyan a hasonló, márkázott telefonkezelők színvonaltalan seregeinél, de azért az tetszett benne a legjobban, hogy nem muszáj használni. A készülék szabványos USB kapcsolaton keresztül kommunikál a számítógéppel, így ugyanúgy tehetünk rá zenéket, filmeket, vagy éppen bármilyen más fájlt, mint egy pendrive-ra.

Fotózás

Ezen a területen adja a legnagyobbat a Wave. Az 5 megapixeles kamera és LED-vaku mobiltelefontól szokatlanul használható képeket készít, rossz fénynél is, sötétben is, hát még természetes napsütésben, s ami a legszebb, a megszokottnál némileg nagyobb, körülbelül 35 mm-es látószögben.

Forrás: [origo]
Témamódokkal és manuális fókusszal is játszhat a fotós

A videók 720p (HD-Ready) felbontásban készülnek, az állóképek kattintgatása során széles funkcióválaszték, témamódok, kézi fókusz, geotagging, s tesztelőnk kedvenceként nagyon kényelmes panorámafunkció áll a fotós rendelkezésére.


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]
Bármilyen fény mellett jól teljesít a panoráma mód

A kezelői felület itt sem ideális, egy kézzel használhatatlan, de erről inkább a telefon formája tehet. Megtörtént az a csúfság is, hogy egy videó felvételét "válasszon az elérhető wifik közül" felszólítás szakította meg, a gyermekbetegségeken túl azonban meglepően jó fotósteljesítménnyel kápráztatott el a Wave.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=SEUFrVzW8OAtS8QZ

Internet

Egy ilyen telefonnál már alapvető elvárás az internetezés képessége, aminek a Wave, ha nem is kiemelkedően, de megfelel. A legfrissebb mobilnetes szabványok szerint képes a hálózatra kapcsolódni, de automatikusan előnyben részesíti a wifit, s ugyancsak magától fel is csatlakozik rá, ha korábban már egyszer bemutattuk a hotspotnak. A megszerzett kapcsolatot tovább is tudja osztani, azaz modemként szolgálhatja ki a laptopot, sőt wifi-hotspotként más környező telefonokat vagy számítógépeket is elláthat interneteléréssel.

Forrás: [origo]
Szálcsiszolt fekete hátlap kamerával megtörve

A beépített (és egyelőre legjobb tudomásunk szerint le nem is cserélhető) böngésző nem rossz, de azért nem is ez lesz a kedvencünk. Az iPhone-hoz hasonlóan (nem véletlen, ugyanarra a WebKit motorra épül) dupla koppintásra nagyítja a weboldalt, ujjal tologathatjuk ide-oda a képet, s Flashben készült oldalelemeket is megpróbál megjeleníteni - ez utóbbit inkább kevesebb, mint több sikerrel. A további kezelés viszont ismét csak nehézkesen elérhető gombokon, menükön keresztül lehetséges, többször kattintunk akaratlanul linkre, mint érjük el a kívánt funkciót. A képernyő mérete és felbontása pedig amolyan "mobiltelefonossá" teszi a webezés élményét - míg napjaink csúcskészülékeit kézben tartva időnként már hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen kicsi képernyőt is nézünk, a Wave-nél ez gyakran eszünkbe jut.

Az e-mail-ezés elfogadható, leginkább csak azt róhatjuk fel a tervezőknek, hogy a levelezőkliens nem tart teljes szinkront a szerverrel, így például a korábban a telefonra töltött Gmail-es leveleket akkor is olvasatlannak jelzi, ha azokat közben a weben már megnyitottuk.

A levelek csatolmányait viszont példásan kezeli a rendszer, a gyári dokumentum-nézegető program minden fontos formátummal szépen boldogult, beleértve a legújabb Office-fájlokat, PDF-et és kevésbé elterjedt képfájlokat is. Még a PowerPoint prezentációt is szépen jelenítette meg, egy nagyon bonyolult dia kivételével. Szerkeszteni ugyan nem lehet ezeket a dokumentumokat, s a webes irodai csomag (jelesül a Google Dokumentumok) használatát is csak a lehető legminimálisabb szinten biztosítja a készülék, aki munkahelyi levelezésre használná a Wave-et, nem jár rosszul vele.

Közösségi szolgáltatások

Nem jön ki manapság középkategóriától felfelé olyan telefon, ami ne hirdetné magát a közösségi szolgáltatások avatott szakértőjének, s nincs ez máshogy a Wave esetében sem. Ez a felső szintekre szánt készülék azonban ehhez képest elég gyatrán teljesít a Facebook, Twitter, YouTube használatában, és nem csak azért, mert ezek a funkciók is feszengenek a telefon keskeny képernyőjébe szorítva.

Forrás: [origo]
Kézbeillő a vékony és magas Wave

A funkciókészlet szegényes, a megvalósítás kissé idejétmúltnak hat, s az integrációra törekvés, azaz a névjegyzék és a közösségi oldalak egybegyúrása sem sikerült elég jól. Remek ötlet lenne, hogy egyetlen felületen indíthassunk hívást vagy írjunk üzenetet valakinek és nézhessük is meg ugyanott, mit írt legutóbb a Facebookon - de a szolgáltatások összehangolása ebben a változatban nem sikerült elég kényelmesre.

Kedvenc extráink

Elgondolkodtató szolgáltatása a Samsungnak az egyébként más telefonjain is elérhető fake call, azaz Álhívás funkció. Egy gombnyomásra előre megadott késleltetés után bejövő hívást szimulál, s az átverés teljessé tételéhez nemcsak a hívó neve, telefonszáma, fényképe adható meg, hanem egy hangfájl is rögzíthető, ami az álhívás fogadása után hallatszhat ki a fülünkhöz szorított készülékből. Unalmas értekezletek mentőövének vagy ingatlan ártárgyalásoknak lehet kétséges tisztaságú eszköze, de az átverés gyári beépítése mégiscsak a szakadék felé száguldó emberiség képét vetíti elénk.

Forrás: [origo]
A remek fényképező az egyik legnagyobb extra

Sokkal tiszteletreméltóbb extra az idősebbeknek vagy betegeknek szánt SOS üzenet, amit a hangerő-csökkentő gomb négyszeri megnyomására küld el a telefon az előre megadott számokra. Ugyancsak okos megoldás a Telefonkövető (Mobile tracker), ami akkor lép működésbe, ha készülékünkbe új SIM-kártyát helyeznek - ennek adatait küldi el titkos üzenetben a megadott számra, hogy felhívhassuk (vagy a rendőrséggel felhivathassuk) a tolvajt. Végül említésre érdemes, hogy a szórakoztatóelektronikában fontos szereplő Samsung lecsapott egy számára nyilvánvalóan magas labdát, és telefonját felvértezte a DLNA szabvány képességeivel. A telefonról így nemcsak vezérelhetjük, hanem képi, zenei vagy mozgóképes tartalommal is elláthatjuk a hasonló módon felkészített (nem csak Samsung!) tévénket vagy a hifit.

Kimaradt: szoftverbolt, GPS, játékok

Nem esett még szó a Samsung Apps nevű programboltjáról, holott ma már minden mobilos operációs rendszerhez jár önálló funkció-bevásárlóközpont, így a Badához is született egy. Mivel azonban ma még alig pár tucat alkalmazás érhető itt el, korai lenne ítéletet mondani. Ugyancsak nem került itt elő a Wave-ben megtalálható GPS, ami működik, a Google Maps remekül megy is a böngészőben, azonban a navigációra szánt Route66-ot nem sikerült működésre bírnunk. Úgy tűnt, ez egy menet közben letöltendő térképekre alapozó megoldás, ami kizárólag adatforgalmi korlát nélküli előfizetés és hazai használat esetén szóba jöhető módja az autós térképezésnek. Végül nem szóltunk a játékokról, amelyek pedig - lévén a Bada indulásakor a Samsung szövetkezett többek között az Electronic Arts és Gameloft kiadókkal - elérhetőek ugyan, de egyelőre kis számban. Ha több badás készülék lesz kapható, nyilván megszaporodnak a játékok is, hiszen a hardver kényelmesen megfelel bármilyen mobiljáték követelményeinek.

Verdikt

A Samsung Wave számos kategóriatársát lazán maga mögé utasítja, teljeskörű okostelefon-tudását viszonylag olcsón és egy gyerekbetegségekkel küzdő, de nem reménytelen felhasználói felületen nyújtja. Médialejátszónak és fényképezőgép-pótléknak több, mint remek, az internethasználó és közösségi médiában lubickoló ifjaknak kompromisszumokkal megfelelhet, munkatelefonnak talán nem ajánlanánk, navigációra pedig akkor lesz jó, ha a Samsung Apps boltba megérkeznek a megfelelő szoftverek. Összességében szerettük, ami az iPhone és HTC által dominált szegmensben manapság tényleg nagy szó.