Új Splinter Cell: a lopakodós játékok királya

Vágólapra másolva!
Sam Fisher hosszú éveken keresztül a világ egyik leghidegvérűbb, leghatékonyabb ügynöke, a lopakodás királya, és egyben profi gyilkológép volt, de egy tragikus esemény következtében alaposan át kellett értékelnie addigi életét. A titkos amerikai kormányügynökség egykori tagja eltűnik a színről, hogy megtalálhassa, és kérdőre vonhassa azokat, akik lánya haláláért felelősek. A videojátékok legkeményebb öklű titkosügynöke visszatért egy újabb kaland erejéig.
Vágólapra másolva!

A játék három évvel a Double Agent című játék történései után kezdődik. Fisher megtörten, de továbbra is mindenre elszántan hajszolja a gyilkosokat. Végül sikerül az egyik kulcsfigurát kérdőre vonnia, aki elárulja, hogy a lány halála egy nagy horderejű ügyhöz kapcsolódik. Fisher még fel sem dolgozhatja az információt, mikor egy régi barát is feltűnik a színen, és közli, hogy lánya valójában életben van. A felbukkanó ismerős még bizonyítékkal is hajlandó szolgálni, de mindezért cserébe a főhősnek minden eddiginél veszélyesebb küldetésben kell részt vennie.

Újra a csúcsra tart a Splinter Cell

A lopakodós játékok egyik királyának tartott Splinter Cell sorozat 2006-ban elérte a mélypontot. A fejlesztők nem igazán tudták új ötletekkel feldobni a már unásig ismert történetet, játékmenetet, és a folytatás fejlesztése több hónapnyi munka után teljesen megfeneklett. Arról is szóltak pletykák, hogy a csapat befejezi a fejlesztést, félretéve az ügynök kalandjait.

Forrás: [origo]
Nem állnak már mindenható kémfőnökök a főhős mögött

A pletyka nem bizonyult igaznak, 2009-ben a Ubisoft bejelentette, hogy a hős visszatér a képernyőre. A fejlesztők fontos változásokat eszközöltek: Sam Fisher többé nem egy titkos kormányügynökség embere, a saját útját járja, és csak a bosszú élteti. Az új helyzet miatt Sam nem számíthat folyamatos külső segítségre, nem kap újabb fegyvereket és kémkütyüket a társaitól. Ami még a felszerelés hiányánál is nagyobb baj, hogy a küldetésekkel kapcsolatos információkkal sem halmozzák el a hőst. A hatékony csapat tagjaként tevékenykedő hírszerző kénytelen magányos farkasként elvégeznie a feladatokat.

A játék akcióval, harccal kapcsolatos része nem sokat változott: a játékosnak tökéletes taktikát kell megalkotnia, majd végre is kell hajtania azt óramű pontossággal. A Splinter Cell játékokban sosem volt kifizetődő a Rambo-stílus, az esztelen lövöldözés a Conviction-ben sem vezet sikerre. A taktika kialakításához szükséges fontosabb, és már jól bevált elemeket megtartották, de számtalan új, még sosem látott megoldást is bevezettek. A legszembetűnőbb változás, hogy a fejlesztők - a jelenlegi divatot követve - eltüntették az összes kijelzőt a képernyőről, még a tippek, információk sem a ügynök PDA-jának képernyőjén jelenek meg, hanem a házfalakra, kerítésekre vetítve tűnnek fel meg. Ennek a megoldásnak köszönhetően a játék egy pillanatra sem szakad meg, a gamer az akciók végrehajtása közben, szinte észrevétlen módon jut hozzá az extra tudásmorzsákhoz.

Forrás: [origo]
Mit sem vesztett pörgősségéből a kémes akciójáték

A lopakodáshoz, és a láthatatlanná váláshoz elengedhetetlenül szükséges kiismerni, és megtalálni a helyszínek sötétebb, bevilágítatlan területeit. A gamert ebben sem segíti műszer, csak a kép változásai jelzi, hogy megvan-e a rejtekhely. Ha a játékos megfelelően sötét helyeken jár, a képernyő fekete-fehérré válik, amint kilép a fénybe - és ezáltal láthatóvá válik az ellenfelek számára - a képernyő színesre vált.

A nevem Fisher, Sam Fisher

A taktikák kialakításához - a kevésbé bevilágítatlan helyek felkutatása mellett - számtalan kütyü áll a játékos rendelkezésére. Ezek főleg az ellenfél figyelmének elterelésére, illetve a helyszínek feltérképezésére használhatóak. Mivel Sam már nem egy hatékony, gazdag forrásokkal rendelkező ügynökség tagja, ezeket az eszközöket a küldetések során lehet szép lassan összegyűjtögetni. Az első ilyen eszköz egy autó visszapillantójából kilopott tükör, melyet a különféle ajtók alá lehet becsúsztatni, így fel lehet deríteni, hogy milyen jellegű, és mekkora ellenséges jelenlét várható a belépés után.


Kütyük segítik Fishert az előrejutásban

Nagy segítség a Sticky Camera nevű kamera, ami minden felületre könnyedén feltapad, és melyet messzire hajítva nagyobb távolságból is ki lehet kémlelni a helyszíneket. Az eszköz másodlagos funkciója a figyelemelterelő hangok kibocsátása, ha pedig az ellenséges járőrt sikerült a kütyü közelébe csalni, fel is robbanthatjuk az eszközt. Mivel a Splinter Cell világának őrei nagyon lelkiismeretesek, az apró hangforrással könnyel el lehet csalni őket posztjukról.

A hangok mellett a fényforrásokat is manipulálhatja a kém. A lámpák, és egyéb fényforrások kilőhetőek, néhány ezek közül úgynevezett csapdaként is használható, a csillárokat például egy-egy jól célzott lövéssel az egy szinttel lejjebb tartózkodó őrök fejére lehet pottyantani.

Sam valamivel gyorsabban, ruganyosabban mozog a pályákon, mint korábban, és a kibővített repertoárjának köszönhetően villámgyors helyváltoztatásra képes. Ha egy ház valamelyik szobájában felfedeznék, szempillantás alatt kimászhat az ablakon, majd a párkányokon, egyéb kapaszkodókon haladva másodpercek alatt eljuthat az épület másik helységeihez. A sötétből támadva képes az ablak előtt ácsorgó ellenfelet megragadni és kirántani, hogy egy üres, sötét, észrevétlenséget garantáló szobában várja meg a riadó végét. Ugyan játékosoknak sokszor lehetőségük nyílik a villámgyors akciók kivitelezésére, ettől függetlenül a játékmenet nem lett jelentősen gyorsabb. A taktikázás, lopakodás ugyanolyan fontos, mint a régebbi epizódokban.


Az árnyék az ügynök legjobb barátja

Az új lehetőségek tovább színesítik a játékmenetet. Ha a játékos szabad kézzel, csendben végez néhány ellenféllel, utána lehetőség adódik a "Mark & Execute" nevű képesség bevetésére. Sam ilyenkor képes több közelben tartózkodó ellenfelet megjelölni, majd egyetlen gomb lenyomásával szuperpontos lövéseket leadni, és egyszerre végezni velük. A másik új lehetőség a "Last Known Position" elnevezést kapta; ha az ellenség beazonosítja a főhős tartózkodási helyét, egy jelzés tűnik fel a képernyőn, amely azt mutatja, hol látták utoljára a játékost, azaz mi az utolsó ismert pozíciója. Az őrök ilyenkor természetesen erre a helyre igyekeznek majd, a gamernek pedig a lehető leggyorsabban új, lehetőleg megfelelően elsötétített, vagy más, láthatatlanságot garantáló helyre kell eljutni. Az utolsó fontos újítás, a kihallgatás bevezetése inkább hangulati-, színesítő elemként értékelhető, alapvetően nem a játékmenet fő vonalát erősíti. Ha Sam rábukkan a kiemeltebben kezelt gonosztevőkre, az adott helységben található összes bútor, tárgy felhasználható a szükséges információk kicsikarására, ezekben a helyzetekben minden eszköz fegyverként használható.

A magányos farkasok összefognak

Az egyelőre csak Xbox 360-ra elérhető Conviction-ben minden megvan, ami egy jó akciójáték sikeréhez szükséges. A grafika igazán szemet gyönyörködtető, élethűek a mozgásanimációk, a világ elemei pedig apró darabokra törhetőek, és lőhetőek. Az elbújást fedezékrendszer segíti, a gamert pedig az izgalmas történet, és a karizmatikus, szorult helyzetben kerülő főhős személye szögezi a fotelba. Az egyjátékos kampány talán egy kicsit rövidebb, mint amire számítani lehetett, a sorozat rajongóinak mindenképpen érdemes lesz a legnehezebb fokozatot választani a játék kezdetén, hogy hosszabb ideig tartó élményhez jussanak.

Forrás: [origo]
Többjátékos módokat is tartalmaz az új Splinter Cell

A Conviction azonban nem ér véget a történet végigjátszásával. Xbox 360-on, és PC-n is lehetőség van külön helyi hálózaton, interneten, vagy osztott képernyős módban futtatott, az új epizód igazi erősségét jelentő kooperatív kampányok futtatására is, ezeket kipróbálva akár már több tucatnyi játékórát lehet eltölteni Sam Fisher társaságában. A kiadó ráadásul a napokban bejelentette, a következő hetekben folyamatosan érkeznek majd az ingyenes DLC, azaz letölthető kiegészítő csomagok, ezek folyamatos elfoglaltságot garantálnak. A Splinter Cell: Conviction már ezek nélkül is nagyon jó vétel, nem csak a rajongóknak, de az eddigi Splinter Cell epizódokat kihagyó játékosoknak is érdemes kipróbálni.