Elkezdődött az iPad-őrület Amerikában

Vágólapra másolva!
Április harmadikán, helyi idő szerint reggel kilenckor, magyar idő szerint délután háromkor kezdte meg az Apple új táblagépének, az iPadnek az árusítását. A készülékből az előrejelzések szerint több százezer darab találhat gazdára még ezen a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Apple-termékek piaci premierjénél már megszokott, most is százával álltak sorban a vásárlók a cég New Yorki-i központjának számító, a hatalmas övegkockát formázó ötödik sugárúti Apple Store előtt, amely, mint a legnagyobb keleti parti üzlet, az iPad debütálásáőnak hivatalos helyszíne. Az Engadget és egy, szintén a helyszínen tartózkodó magyar blogger, Handrás beszámolója szerint az éjszakára viszonylag kevesen táboroztak le az áruház előtt, nagyobb tumultus csak reggelre alakult ki a helyszínen.

A világ minden részéből, többek között Magyarországról összesereglett első vásárlók helyi idő szerint reggel kilenckor vehették át a készülékeket, de elsőként csak azok, akik előrendelték, vagy már ki is fizették azt az interneten. Az Apple helyi idő szerint délután háromtól értékesíti a készülékeket a többi vásárlónak, és egyelőre nem is jut belőle mindenhová, csak a nagyobb üzletekbe.

Százezres eladásokat jósolnak a hétvégére

A Businessweek által idézett elemzők szerint 200-700 ezer iPad kelhet el a készülékből ezen a hétvégén, és az Apple az év végéig 5-7 millió darabot értékesíthet. Noha a táblagépet kisebb lelkesedés fogadta januári bemutatásakor, mint a gyártó érintős mobiltelefonját, az iPhone-t, a szakértők azt jósolják, hogy az olvasásra, internetezésre, filmnézésre és játékra és munkára is kényelmesebben használható érintős készülék sokkal nagyobb siker lehet, mint az iPhone. Az Apple telefonjából 270 ezer darab kelt el az első hétvégén, és 6,1 millió darab az első 12 hónapban.

Forrás: [origo]
Éjszakai piknik az Apple Store üvegkockája előtt

A készüléktől elsősorban a lapkiadók várnak megváltást, akik abban bíznak, hogy a csökkenő újság-előfizetések helyett az olvasók már a vibrálás nélküli, színesben olvasható, interaktív tartalmakkal, filmekkel és multimédiával kiegészített kiadványaik előfizetésére állnak át. A nagyobb médiavállalatok, mint például a New York Times vagy a Wall Street Journal iPhone-ra igazított weboldalakkal készülnek a premierre, és saját fizetős alkalmazásokat is jelentettek meg, amelyekből az Apple tablet által nem támogatott Flash nélkül is lejátszhatók zenék, videók, diavetítések.

A kritikusoknak tetszett

Steve Jobs, az Apple alapító-vezérigazgatója januárban mutatta be az iPadet, és élete legfontosabb művének nevezete azt. A készülékről gyors működése, hosszú akkumulátor-élettartama és kiváló kezelhetősége miatt a szaklapok kritikusai is elismerően nyilatkoztak, akik a héten vehették először kézbe azt. Az iPadet ezzel együtt kritikák is érik, amiért az iPhone-hoz hasonlóan nem képes több alkalmazás egyidejű futtatására, vagyis multitaskingra, és nincs benne a már említett Flash-támogatás, valamint webkamera és USB port sem.

A mobiltelefonnál nagyobb, de egy laptopnál kevesebbet nyújtó táblagép legolcsóbb változatát 500 dollárért vihetik haza a vásárlók, és a premier napján már 150 ezer letölthető szoftver lesz hozzá elérhető. A modell várhatóan év közepétől lesz kapható az USA-n kívül, így Európában is.