Bíróság előtt a dollármilliókat ellopó hackerek

Vágólapra másolva!
Hatvan főből álló kiberbűnöző csoport állt bíróság elé New Yorkban. A vád szerint a csalók több millió dollárt loptak össze a Zeus trójai segítségével.  
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a csoport tagjai trójaikkal és egyéb kártevőkkel gyűjtötték össze az óvatlan felhasználók banki jelszavait. A módszerrel összegűjtött vagyon több millió dollárra rúghat. A csoport letartóztatásához az FBI és a belbiztonsági minisztérium közreműködésére is szükség volt. Bár a bűn elkövetésének módszeréről keveset árultak el a nyomozók, azt lehet tudni, hogy a csoport többek között a 2009 óta terjedő Zeus trójait használta adatgyűjtésre. A kártevő a Cisco becslései szerint 3,6 millió PC-n található meg csak az Egyesült Államokban.

A héten Nagy-Britanniában is elfogtak egy kisebb, tizenhat főből álló csoportot, akik szintén a Zeust használták a banki belépési adatok megszerzésére. A londoni székhelyű bűnözőknek havi kétmillió fontot hozott a konyhára a gyanútlan felhasználók gépén futó kártevő. A Metropolitan rendőrség e-bűnözéssel foglalkozó nyomozói úgy gyanítják, hogy összesen 20 millió fontot gyűjthettek össze a tolvajok.