Google TV-t tervez a Samsung is

Vágólapra másolva!
Karácsonyra a boltokba kerülhetnek a Samsung Google szoftvert futtató tévéi. A koreai cég azt reméli az interaktív tévétől, hogy megelőzheti segítségükkel nagy konkurensét, a Sony-t.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg a Google TV szoftver fogja meghajtani a Samsung legújabb televízióit. A Korea Heraldnak nyilatkozó Samsung vezető ugyan nem mondta biztosra, hogy a keresőóriás szoftverét fogják használni, csak azt nyugtázta, hogy a vizsgálják ennek lehetőségét. A koreai cég már rendelkezik internetcsatlakozással ellátott, alkalmazásokat futtató tévével, sőt januárban bemutatta saját Samsung Apps nevű szoftverboltját is.


Folyik a verseny, hogy ki gyártsa az első Google TV-t

A korábban inkább saját fejlesztésekbe fogó Samsungnak sietnie kell a mérlegeléssel, mert a Sony már májusban bemutatta a Google szolgáltatásokat használó, netes videókat is elérő Bravia tévéinek prototípusát.

A Google TV szoftveres készülékek más területekről ismerős szoftvert és hardvert fognak tartalmazni. A tévék lelkét a netbookokból ismert Atom chipek adják, a rajtuk futó operációs rendszer pedig a HTC okostelefonokon és a Nexus One-on már bizonyított Android lesz. A kábelen érkező csatornák mellett a felhasználók netre kapcsolódó funkciókat használhatnak, és a Chrome böngészővel olvashatják az internetet, vagy nézhetik a videomegosztók klipjeit.