Mobilos kémkedésért tartóztattak le románokat

Vágólapra másolva!
Ötven embert tartóztattak le a román hatóságok mobilos kémkedésért. A vádak szerint a csoport kereskedelmi forgalomban elérhető szoftvereket használva hallgatott le telefonbeszélgetéseket.
Vágólapra másolva!

A román szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes igazgatóság a lehallgatással vádolt csoport mellett letartóztatta a harminc éves Dan Nicolae Oproiu informatikust is, aki kémprogramokat árusított az interneten. Oproiu szoftverei az összes elterjedt okostelefon platformra elérhetőek voltak. A lehallgatást lehetővé tevő programokat csökkentett funkcionalitású light és korlátok nélküli pro valamint pro-x verzióban is meg lehetett venni. A hatóságok információi szerint a kémprogramok ára akár 580 dollárra is rúghatott.

A lehallgatószoftverek használata miatt letartóztatottak nagy része büntetlen előéletű volt. Oproiu ügyfelei között magándetektíveket, orvosokat, üzletembereket, és mérnököket találtak a nyomozók. A listán szerepel egy korábbi parlamenti képviselő, egy rendőrtiszt valamint egy bíró is.

A Softpedia tippje szerint Oproiu a FlexiSPY nevű csomag viszonteladójaként tevékenykedett. A kémprogramokat tartalmazó gyűjteményt régóta árulják gyanakvó férjeknek, a céges titkok ellopása miatt aggódó igazgatóknak, és a gyermekeiket megfigyelni vágyó szülőknek. A szoftverrel folyamatban levő vagy a korábban lezajlott beszélgetésekbe lehet belehallgatni, hívás- és SMS-listát lehet olvasni, és lehallgatóberendezéssé lehet változtatni a bekapcsolt okostelefont.