Nem száműzik Kínából a Google-t

Vágólapra másolva!
Meghosszabbították a helyi hatóságok a Google működési engedélyét, így a keresőcég tovább folytathatja működését Kínában. Bár a vállalat korábban az országból való kivonulást fontolgatta, a helyi hatóságok végül nem száműzték a céget, amely a helyi előírások dacára már hónapok óta nem cenzúrázza keresési eredményeit, mivel a kínai látogatóit a nem szűrt hongkongi keresőjére irányítja át.
Vágólapra másolva!

A vállalat hivatalos blogján publikált bejegyzésben nagy örömét fejezte ki, amiért a kínai kormány megújította internetes tartalomszolgáltatási engedélyét. A helyi előírások értelmében e nélkül a cég nem folytathatta volna működését Kínában.

Erről a helyi hatóságok pénteken értesítették a Google-t. A keresőcég viszonya a kínai kormányzattal az év eleje óta meglehetősen feszült volt, január közepén ugyanis a társaság bejelentette, hogy a számítógépes rendszereit ért hackertámadások miatt meg akarja szűntetni a Google.cn címen elérhető kínai keresőjének tartalmi szűrését. A független Tibeti, a Tianamnen-téri vérengzéssel és más kényes témák blokkolására egyébként a kommunista vezetés által kidolgozott előírások kényszerítik rá a külföldi cégeket.

A kibertérből érkező inzultusok nyomán a Google az országból való teljes kivonulást is fontolgatta, amely annak ellenére komoly lépés lett volna, hogy az országban a rivális Baidu kereső a legnépszerűbb az internetezők között. A társaság végül megszüntette a cenzúrázott Google.cn címen elérhető keresőt, az erre az oldalra látogatókat a korlátozások nélküli keresést kínáló Google.hk szájtra irányította át. Ezt a cég először automatikusan végezte, nemrég óta azonban manuálisan kell kattintaniuk a felhasználóknak a hongkongi Google felkereséséhez az oldalon. A Google egyéb kínai szolgáltatásait egyébként az országon belül működteti.