Könnyebb és olcsóbb lett az Amazon villanykönyve

Vágólapra másolva!
Ráncfelvarráson esett át az Amazon e-könyv-olvasója. A gyorsabb kijelzővel és nagyobb memóriával felszerelt grafitszürke Kindle nem lett olcsóbb, ám így is jobb vétel elődjénél.
Vágólapra másolva!

A Kindle-be azok a fejlesztések kerültek be, amit az Amazon nagyobb, A4-es méretű olvasójával bejelentett július elsején. A fehér házat grafitszürke váltotta, a nem túl fürge e-papír kijelző helyére gyorsabban frissülő megjelenítő került. Az eddig is bőségesnek számító két gigabájt memóriát pedig megduplázták a kütyüben, így most egy kisebb könyvtár teljes állományát fel lehet másolni az olvasóra.

Forrás: [origo]
Kisebb és könnyebb lett a Kindle

Az új olvasók valamivel kisebbek és könnyebbek is lettek, mint a megelőző Kindle modellek. A grafit Kindle 15 százalékkal könnyebb, és 21 százalékkal kisebb, mint a fehér kütyü volt. Mindezt úgy sikerült megoldani, hogy a kijelző mérete nem változott. A cégnek eddig csak olyan villanykönyve volt, ami egyaránt rendelkezett wifis és mobilnetes csatolóval is, a generációváltással azonban bejelentették a csak wifin kapcsolódó, és ezáltal olcsóbb, Kindle-t.

Az Amazon június végén árazta le e-könyv-olvasóit, amikor a konkurens Nookból megjelent a 149 dollárba kerülő wifis verzió. A folyamatos mobilnetes kapcsolattal rendelkező 3G-s verzió azóta 41 ezer forint körüli áron rendelhető meg, a most bejelentett, csak wifi csatolót tartalmazó Kindle pedig 30 ezer forintba kerül.