A japánok szerint tűzveszélyes az első iPod Nano

Vágólapra másolva!
Japánban az ipari minisztérium felszólította az Apple-t, hogy tegyen valamit a könnyen kigyulladó iPod Nano zenelejátszók ügyében, amelyek első verziója sok balesetet okozott az országban. Eközben Kaliforniában a napfényben kikapcsoló iPadek miatt perelik a céget.
Vágólapra másolva!

A japán ipari minisztérium felszólította az Apple-t, hogy számoljon be róla, milyen intézkedéseket tesz az iPod Nano készülékek első sorozatának túlmelegedése és esetleges kigyulladása ellen - írja az AFP. A 2005-ben megjelentetett modellek 27 esetben okoztak tüzet a szigetországban, és hatszor a tűzoltókat is ki kellett hívni miattuk.

A minisztérium szóvivője szerint négy ember sérült meg, amikor hozzányúltak a zenelejátszó felforrósodott házához. "A minisztérium már többször felszólította a céget, hogy intézkedjen az ügyben, például lássa el figyelmeztető feliratokkal a készülékeket, vagy hívja vissza azokat, de mindeddig semmit sem tett" - nyilatkozta a szóvivő. Az Apple 1,6 millió darabot adott el az első iPod Nanóból Japánban. A minisztérium szeretné, ha a cég a más országokban eladott hibás példányokról is beszámolna.

Eközben egy amerikai bíróságon három kaliforniai felhasználó azért perelte be az Apple-t, mert az iPad táblagépek pár perc után túlmelegednek és kikapcsolnak, ha közvetlen napfényben használják őket - írja a PC Magazine. A felperesek szerint ezért nem igaz az Apple marketingszövegének állítása, miszerint "az iPaddel olvasni olyan, mintha egy könyvet tartana a kezében az ember", mondván, a könyvek nem csukódnak be, ha rájuk süt a nap, és abszurdnak tartják, hogy a Kaliforniában megszokott rendes időjárási körülmények között használhatatlan a készülék.

A beadványukban ennek ellenére nem jelölték meg, milyen hőmérsékleti viszonyok között fordult elő a probléma, ami egyébként nem új. Az iPad megjelenése után többen panaszkodtak rá, hogy a tabletek könnyen túlmelegednek, és kikapcsolnak, és a fényes képernyőjük miatt egyébként sem olvashatók olyan jól közvetlen fényben, mint az Amazon Kindle vagy más, e-ink technológiát használó e-könyv-olvasók.