Mocskos trükkök, robbantgatás és padlógáz

Vágólapra másolva!
Nem csak a szimulátorok szerelmeseinek készítenek játékot a fejlesztők, azok is bátran gép elé ülhetnek, akik gokartos, dodgemes szórakozásr vágynak. Robbantgatós valóságshowba oltott versenyt, tuningolós gokartjátékot és mocskos trükkökkel teli küzdelmet kínáló autósjátékokat teszteltünk. Romboljon úgy végig üvöltő motorral a városon, ahogy csak a hollywoodi filmekben szoktak. Padlógáz!
Vágólapra másolva!

Az autós játékok kategóriájában nehéz újat alkotni, a stúdiók többnyire nem is próbálkoztak ezzel, inkább a bevált receptre épülő sorozatok újabb és újabb részeivel jelentkeztek. A helyzet most változni látszik, május végén három új, vagy legalábbis újszerű ötlettel megspékelt versenyzős cím is megjelent. Az egyik a kreativitásukat kiélni vágyó-, a másik kettő az akciódús játékmenetre épülő, a fizika törvényeihez nem feltétlenül ragaszkodó játékok rajongóit célozza meg.

ModNation Racers - Játssz, alkoss, gyarapíts

A Sony a vérbeli szimulátornak számító Gran Turismo 5 debütálása előtt egy magát kevésbé komolyan vevő autós játékkal rukkolt elő. Kedves, szerethető játékfigurák népesítik be a mesébe illő helyszíneket: a kezdő versenyzőt egy öreg róka veszi a szárnyai alá, a főhős és mentora sikertörténete a versenyek közt lejátszott átvezető videókból, illetve az egymással folyamatosan élcelődő kommentátorok humoros megjegyzéseiből bontakozik ki. A ModNation Racers a játéktermi száguldozás mellett a kreativitás kiéléséhez szükséges eszközök tárházát is felvonultatja. Nem csupán a játékost megszemélyesítő karakter, és a versenyzésre befogható járgányok szabhatók testre, de saját pályákat is könnyen létre lehet hozni. A LittleBigPlanet sikerét lovagolják meg a készítők: ott a babzsák figurák rajongói több mint kétmillió pályát hoztak létre, és osztottak meg egymással a 2008 novemberi megjelenés óta. A ModNation Racers látványvilága is a platformer sikerjátékra emlékeztet.

ModNation Racers

Az alapot a Nintendo masináin megjelent Mario Kart adja, a játékosok a legkülönfélébb, az ellenfelek életét megnehezítő eszközöket vethetik be a siker érdekében. A különböző, fegyverként használható rakétákból több is összegyűjthető, amiből egyetlen töltettel csak a gamer előtt cikázó versenyző, hárommal viszont szinte az összes pályán száguldozó ellenlábas hatástalanítható. Sebességet rövid ideig növelő csomagot is fel lehet venni, ezt érdemes a hatalmas ugratók előtt aktiválni, így igazán látványossá téve az amúgy is mozgalmas versenyeket. Az egyjátékos kampány mellett többjátékos versenyek is indíthatók az autóval bejárható, teljesen játszhatóvá tett főmenüből. A játékban nem csupán internetes, de osztott képernyős versenyekre is lehetőség van. Minden megnyert versennyel újabb eszközök, tárgyak, és lehetőségek nyithatók meg, melyeket a pályaszerkesztőben használhat fel a játékos. A csak PlayStation 3 konzolon elérhető ModNation Racers a fiatalabb játékosoknak, és a kreativitásra kiéhezett, idősebb gamereknek egyaránt hosszú ideig tartó, remek szórakozást nyújthat, mindenképpen érdemes futni vele egy próbakört.

Split/Second: Velocity - Ami felrobbanhat, az fel is robban

A Split/Second: Velocity játékosai nem csupán a fékevesztett száguldás, de rögtön egy televíziós show kellős közepén is találják magukat. Tizenkét, egyenként hat versenyből álló szezon során kell a lehető legtöbb pontot, illetve győzelmet begyűjteni, s a siker érdekében szokatlan eszközöket is muszáj bevetni. A realisztikusabb grafika, és megjelenítés ellenére a játék messzire elkerüli a szimulátorok világát, a képernyőn például fel sem tűnnek a hasonló játékokban megszokott kijelzők, így például az aktuális sebességről sem érkezik folyamatos visszajelzés. A legfontosabb információk az autó mögötti, speciális kijelzőn, illetve annak környékén tűnnek fel. A Split/Second játékmenete a "Power Play" elnevezésű újításra épül, melynek lényege, hogy a különböző trükkökkel összegyűjtött pontok megszerzése után a pályán található épületek, járművek és egyéb objektumok felrobbanthatóvá, szétrombolhatóvá válnak. A rombolással nem csupán a műsor tehető látványossá, de az ellenfelek életét is alaposan meg lehet nehezíteni ezáltal. Power Play pontokat többek közt csúszkálással, ugratásokkal lehet gyűjteni, a három szintű mérő megtöltésével egyre látványosabb, és egyre hatásosabb rombolást lehet véghezvinni. Persze nem árt óvatosnak lenni, az ellenfelek is felhasználhatják a kínálkozó lehetőségeket.

Split/Second: Velocity

A következő versenyre, illetve a következő szezonba csak akkor lehet átlépni, ha sikerül legalább a harmadik helyezést megszerezni. Ez eleinte nem jelent különösebb problémát, később viszont már valóban izzasztó helyzetek várnak a száguldás szerelmeseire. Előfordul, hogy a pályákon hatalmas kamionok jelennek meg, melyekről hordók potyognak folyamatosan, így nem csupán a hibátlan vezetésre, az ellenfelek visszaverésére, de az akadályt jelentő tárgyak, objektumok elkerülésére is folyamatosan oda kell figyelni. A Split/Second gyakorlatilag egyedül a Power Play-re épít, de ezzel az egyetlen új trükkel is sikerül újszerű játékélményt nyújtani a sablonos versenyzős címekbe beleunt gamereknek. Az alapötlet, és a kidolgozás nagyon halványan a Burnout-sorozatot idézi meg, de itt szó sincs szabadságról, meg változatosan tálalt, rombolásra épülő módozatokról. Az aránylag egyszerű, de mégis szórakoztató, és leginkább nagyon látványos játékelem viszi el a hátán az egész játékot. A Split/Second PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformon egyaránt elérhető.

Blur - Mario Kart felnőtteknek

Ha a testreszabhatóságtól, illetve a pályaszerkesztőtől eltekintünk, a Blur az előző két játék keresztezéseként is felfogható. Játéktermi stílus ötvöződik a Kart jellegű címekkel, a féktelen száguldozás mellett az ellenfelek orra alá kell folyamatosan borsot törni, a sikert pedig a különböző extra segítségek felhasználása garantálja. Itt nem televíziós show szereplőiként kell megküzdeni a többi sofőrrel, mégis nagyon fontos, hogy a gamer minél több rajongót toborozzon a versenyek során. Ehhez egyrészt látványosan, minden mocskos trükköt - például fegyvereket, extra gyorsítókat, aknákat - bevetve kell vezetni, másrészt sikeresen kell teljesíteni az úgynevezett rajongói kihívásokat. A fő feladat természetesen a lehető legjobb helyezés megszerzése, de a száguldozás közben figyelni kell a pályán megjelenő színes rajongói ikonokra is, ezek további részfeladatokat aktiválnak. Ezek többnyire a konkurens sofőrök hatástalanításával függnek össze, például ki kell lökni egy megadott járgányt a pályáról, vagy fel kell robbantani egy autót egy meghatározott fegyverrel. A rajongói pontokkal újabb járgányokhoz juthatunk. A nehezebb pályákon mindenképpen szükséges a gyorsabb, strapabíróbb modelleket bevetni, ezért érdemes minél több rajongói kihívást teljesíteni.

Blur

Az elért helyezéseket is honorálja a játék, a versenyző sikerességétől függően "Lights" pontok is felíródnak a profil megfelelő rubrikájába. A következő versenyek, pályák, fejezetek megnyitásához megadott számú Lights ponttal kell rendelkezni, végeredményben tehát nem csak a látványos, de az eredményes vezetésre is érdemes energiát fordítani. Emellett vannak a játékon átívelő kihívások is: a megadott számú ellenfél legyőzésével, és ehhez hasonló feladatok teljesítésével ugyan nem lehet további pontokat gyűjtögetni, inkább a játékosok versenylázát próbálják így feljebb tornászni a fejlesztők. Végeredményben - a PC-n, Xbox 360-on és PlayStation 3-on is megjelenő - Blur nyújtja a legmagasabb élvezeti, és szórakozási faktort a három új autós program közül. A grafika kiváló, a különböző kihívások teljesítése, a különféle pontok gyűjtögetése folyamatosan extra tennivalót ad a gamereknek, ráadásul számtalan különböző fegyvert, és egyéb eszközt kell bevetni, és persze elhárítani a siker érdekében. Ha csak egy játékra van pénz éppen, akkor a Mario Kart felnőtteknek szánt változatát érdemes elsőként kipróbálni.

Tóth Tibor