Könyv alakú táblagépet mutatott be a Toshiba

Vágólapra másolva!
A Libretto W100 típusjelű gép külsőre olyan, mint egy laptop, de kinyitva kiderül, hogy billentyűzet helyett is érintőképernyőt kapott, megduplázva így a hasonló méretű gépek kijelzőméretét.
Vágólapra másolva!

Az UMPC, vagyis ultramobil PC-osztályba sorolt Librettót a Toshiba a laptop-üzletágának 25. születésnapjára készítette el, és várhatóan ezerdolláros áron (körülbelül 230 ezer forint) kerülhet majd az üzletekbe a PC World szerint, limitált példányszámban. A gép hivatalos árát még nem közölte a gyártó, csak azt, hogy augusztus végétől hozza forgalomba Japánban, ezt követően az USA-ban és Európában is.

A gép kijelzői egyenként 7 hüvelykes képátlójúak, vagyis a legkisebb netbook-méretkategóriának felel meg a modell. A Librettót szétnyitva notebookként is lehet úgy is használni, hogy alul virtuális billentyűzet, felül egy hagyományos kijelző jelenik meg, de teljes egészében tablet-módban is működik, és képes a két kijelzőt egy nagy képernyőként használva megjeleníteni tartalmakat (persze ilyenkor a "hajtásnál" egy törés lesz a képben a két kijelző között). A legpraktikusabb felhasználási módja persze az, ha állítva nyitjuk szét, mint egy könyvet, így jelenítve meg rajta egyszerre két dokumentumoldalt.

A készülékben gyorsulásmérő is lesz, így érzékeli az elforgatást, és ehhez automatikusan igazítja a képet. A Libretto lelke egy 1,2 gigahertzes Intel processzor 2 gigabájt memóriával, és vagy 320 gigabájtos winchester, vagy 64 gigabájtos SSD meghajtó rendelhető majd hozzá. A gépnek USB- és Bluetooth- és wifi-csatlakozói, 1 megapixeles webkamerája és MicroSD kártyaolvasója is lesz, és bár a PC World arról számolt be, hogy 3G-s változata nem lesz, a Toshibától úgy tudjuk, a gép ilyen változatban is rendelhető lesz majd nyár végétől.