Jönnek a böngészőn át közvetített játékok

Vágólapra másolva!
A Playstation 3 a Wii babérjaira törhet az új mozgásérzékelős kontrollerrel, amihez akciójátékok is lesznek, az OnLive pedig gyenge PC-vel rendelkező játékosoknak adna erőforrás-igényes játékokat a neten keresztül. A San Franciscó-i Game Developers Conference-en, a játékfejlesztők legnagyobb szakvásárán szerzett tapasztalatok szerint az idei év újra a - most már mozgásalapú vezérlőkkel kiegészített - konzolok-, illetve a cloud computing jellegű rendszerek csatározásáról szól majd.
Vágólapra másolva!

A Sony új kontrollere és az OnLive technológia legújabb változata volt az idei Game Developers Conference két legfontosabb újdonsága. A fejlesztők, kiadók leginkább már korábban bejelentett technológiákat, játékokat vitték el újra San Franciscóba az idei videojátékos expóra, a konferenciák, bemutatók során főleg a játékpiaci trendek, a közösségi jellegű játékok térnyerése, a digitális disztribúció fontossága és lehetőségei kerültek szóba.

A hírneves előadók, ismert játéktervezők által tartott szemináriumok mellett a legnagyobb figyelem a Sony sajtótájékoztatójára, illetve az OnLive bemutatójára irányult; az idei év a jelek szerint újra a - most már mozgásalapú vezérlőkkel kiegészített - konzolok-, illetve a cloud computing jellegű rendszerek csatározásáról szól majd.

A PlayStation mozgásba lendül

Ugyan a Nintendo Wii tudta legsikeresebben alkalmazni a mozgásérzékelős vezérlést, a trend egy konzolgenerációval korábban, a Sony által a PlayStation 2-höz kifejlesztett EyeToy kamerával kezdődött. A kevésbé tapasztalt játékosokat megszólító minijátékok, sportjátékok, és társaik már jelen voltak a Sony konzolján, de részben az alkalmazások, részben a technológia kiforratlansága miatt mégsem az EyeToy, hanem a Nintendo Wii-hez kifejlesztett vezérlő, illetve a kapcsolódó játékok váltak hivatkozási alappá az elmúlt évek során. Az idén a Sony és a Microsoft is szeretné jelentősen tovább bővíteni a felvevői bázisát, mindkét cég az őszi-téli szezon kellős közepén jelenteti meg a konzoljához kifejlesztett új, mozgásérzékelős technológiát, illetve az azt kihasználó játékok garmadáját.

The Shoot

A Sony munkatársai az eddig különböző kódneveken ismert Sony hardver kapcsán elárulták, hogy Move néven kerül majd a boltokba, és a Wii megoldásához hasonlóan kétkezes vezérlő lesz, tehát az eddig ismert alapegység mellé egy másodlagos vezérlőt is fejlesztettek. A két egységet külön kell majd tölteni, a másodlagos vezérlő a Wii nuncsakujával ellentétben nem tartalmaz mozgásérzékelőt. A Move használatához szükség lesz a PlayStation Eye kamerára, ezt az új vezérlő mellé csomagolva is meg lehet vásárolni, de akik már rendelkeznek a kamerával, azok anélkül is hozzájuthatnak majd.

Az EyeToy gyenge pontja az volt, hogy csak erős megvilágítás mellett lehetett használni. A Move vezérlők használata garantálja, hogy ezentúl nem kell majd lámpákkal telepakolni a szobát a játék kezdetén. A GDC-n jelenlévő újságírók tapasztalatai alapján úgy tűnik, a Move precízebb célzásra képes a Wii vezérlőjénél, ez mindenképpen hasznos lesz majd a hardcore gamereknek szánt, Move támogatással is rendelkező játékok, például pörgősebb akciójátékok, lövöldék esetében. A Sony ugyanis nem csupán a Wii-nél megszokott egyszerűbb partijáték-jellegű címekre szeretne építeni, illetve nem csupán a nagy felbontású grafikára vágyó Wii-s játékosokat próbálja a PS3 megvásárlására bírni, hanem a konzol jelenlegi felhasználói bázisáról sem akarnak megfeledkezni.


A SOCOM 4

A Wii esetében a véresebb, felnőtt tartalmú játékok eddig szinte kivétel nélkül mind bukásnak bizonyultak, ez lehet az a terület, ahol a Sony jobban teljesíthet majd a vetélytársnál. Az biztos, hogy a napokban bejelentett, taktikai elemekkel átszőtt kommandós játék, a SOCOM 4: U.S. Navy SEALs is támogatja majd az új vezérlőt, és úgy tűnik, az elmúlt időszak sikeresebb PS3 címeinek többségét is lehet majd az új vezérlővel irányítani. Emellet készülnek direkt a Move képességeit kihasználó akciójátékok is, ilyen lesz többek között a most bejelentett The Shoot is. A Sony a különböző csomagok árfekvéséről, a premier idejére szánt játékok mibenlétéről, illetve a pontos megjelenéssel kapcsolatos információkról a június 14-17 között megrendezésre kerülő E3 kiállítás során nyilatkozik majd.

Felhők közül a játék

A tavalyi GDC során bejelentett OnLive körül pár hónapig nagy volt a felhajtás, a fejlesztők nagyjából a tavalyi E3 előtt vonultak önkéntes, hosszú ideig tartó számüzetésbe. Az eredeti tervek szerint a gamerek az OnLive szolgáltatást használva egy böngészőbe ágyazott plugin segítségével a legnagyobb hardverigényű játékokat is futtathatják a leggyengébb konfigurációjú gépeken, a programok ugyanis nem a felhasználó számítógépén, hanem központi, brutálisan erős hardverrel szerelt szervereken futnak majd, az OnLive csak a játék képét közvetíti majd a végfelhasználó számítógépének képernyőjére. Szinte teljes titokban indult a cloud computing jellegű szolgáltatás béta tesztje, a fejlesztők legutóbb is csak a szolgáltatást övező kétkedés újabb hullámának megjelenése miatt törték meg a csendet.

Forrás: [origo]
Ilyen lesz a játékválasztás az OnLive-ban

A tetszhalott állapot az idei fejlesztői konferenciával véget ért, Steve Perlman és csapata konkrét információkkal szolgált a közelgő premierrel kapcsolatban. A kétkedők szerint lehetetlen olyan, valósidejű tömörítést alkalmazni, amivel a tűéles, nagyfelbontású grafikát a beígért pár megabites vonalon keresztül értékelhető minőségben lehet sugározni, ráadásul a játékbeli karakterek irányítása is az internetes kapcsolaton keresztül történik. Ez főleg azért jelent problémát, mert egy többjátékos meccs esetében már az is végzetes lehet, ha akár csak a pillanat törtrészével később mozdul el a célkereszt az egér mozdításához képest. A fejlesztők továbbra is állítják, hogy az OnLive indítását megelőző nyolc évnyi munka, a több millió programsor megírása garantálni fogja a lehető legjobb minőséget.

A kétkedés utolsó hulláma pont a bétateszthez kapcsolódott, ugyanis több játékos jelezte, hogy a sugárzott kép a tömörítés hatására messze elmaradt attól a minőségtől, amit a saját számítógépükön megszoktak, és problémák akadtak az irányítás sebességével is. A fejlesztők elmondása szerint a problémákat a szerver és a végfelhasználó számítógépe közti távolság okozta, és állításuk szerint a világszerte elhelyezett szerverfarmok megoldást jelentenek majd ezekre a problémákra. Bárhogy is legyen, az igazságra hamarosan fény derül, a GDC alatt Steve Perlman bejelentette, az E3 utolsó napjára, június 17-re időzítik a szolgáltatás amerikai premierjét, az első kipróbálható játékok között olyan címek lesznek, mint az Assassin's Creed II, a Metro 2033 és a nyári sikermozival egy időben megjelenő Prince of Persia: The Forgotten Sands. Az OnLive havidíja 14,95 dollár lesz, a játékosok a csatlakozás után videókat tekinthetnek meg, demókat próbálhatnak ki, és igénybe vehetik majd a különböző közösségi szolgáltatásokat.

A legújabb Prince of Persia-epizód

Minden kölcsönzés, vásárlás, és egyéb fizetős szolgáltatás igénybevételért további összegeket kell majd kifizetni a játékosoknak, a pontos összegekről, feltételekről az E3 során nyilatkoznak a fejlesztők. A premiert követő időszakban csak számítógéppel lehet használni a szolgáltatást, az OnLive-hoz kifejlesztett konzolszerű egység csak egy későbbi időszakban lesz elérhető. A minimális rendszerkövetelmény már nem teljesen tükrözi az eredeti elképzelést, a jelenlegi tervek szerint legalább egy Windows Vista operációs rendszert futtató konfigurációra lesz szükség, amit minimum 2 GB memóriával, és egy legalább középszintű NVIDIA vagy ATI videokártyával szereltek fel.

Tóth Tibor, GDC, San Francisco