Aranyszínű Jacko merevlemez a Samsungtól

Vágólapra másolva!
Michael Jackson sziluettjével díszített külső merevlemezt ad ki a Samsung. A rajongóknak szánt kütyüvel a Jackson utolsó, meg sem kezdett koncertturnéjáról szóló This is it című filmet is megkapják a vásárlók.
Vágólapra másolva!

A Register értesülései szerint két héten belül érkezik a Jackson rajongóknak szánt Samsung külső merevlemez. A számítógéphez USB-n csatolható kütyü 500 gigabájtos lesz, ami bőven elég arra, hogy a film mellett a teljes Jacko életművet is felmásolják rá.

Az aranyszínűre festett merevlemez a This is it európai DVD-megjelenésével egy időben kerül a boltok polcaira. Arról nincs egyelőre információ, hogy az egyedi külsővel felruházott merevlemez mennyibe fog kerülni. A hasonló paraméterekkel bíró, ám teljesen jacksontalan Samsung S2-t 21-24 ezer forintért lehet megvenni.

A Register szerint nem szabad attól félni, hogy a speciális kiadású merevlemezt elkapkodják. A tavaly megjelentetett piros terminatoros Samsung kütyüből is lehet még találni a nagyobb boltokban.