A mobilszolgáltatók nekimennek az Apple szoftverboltjának

Vágólapra másolva!
Huszonnégy mobilszolgáltató együttműködve indít útjára egy mobiltelefonokon futtatható szoftvereket árusító online üzletet, amellyel az Apple, a Nokia és a Google hasonló szoftverboltjaival kívánnak versenyre kelni.
Vágólapra másolva!

A Wholesale Applications Community nevű közösséghez egyebek mellett a Deutsche Telekom, a Vodafone, a Telenor, az NTT DoCoMo és az AT&T csatlakozott, a szövetség tagjai összesen hárommilliárd előfizetővel rendelkeznek - számolt be a GSM Associations mobilipari szervezet.

A közös mobilalkalmazás-áruház létrehozását a tagok azért tartották szükségesnek, hogy a telefonos szoftverek piaca ne fragmentálódjon az egyes cégek önálló aktivitása nyomán. Jelenleg a világ legnépszerűbb mobilos alkalmazáspiacának az Apple App Store-ja számít, de hasonló piacteret már a Nokia is indított Ovi Store, a Google pedig Andorid Market néven, és a Palm is hasonló letöltőközponton keresztül árulja a szoftvereket legújabb okostelefonjaihoz.

A közös piactér elindítása azért jelentős, mert segítségével a mobiltelefonos programokat fejlesztők sokkal egyszerűbben boldogulhatnak, szoftvereik jóváhagyását például csak egyszer kell elvégeztetniük, nem kell ugyanazokat a köröket mindegyik nagy mobilcégnél is megtenniük. A tervek szerint a közösség tagjai egy éven belül kidolgozzák a minden tagra érvényes közös fejlesztési szabványokat, amelyek teljesen függetlenek lesznek a telefonoktól és az azokon futó operációs rendszertől is. Ettől a csatlakozó mobilcégek azt várják, hogy versenyelőnyt biztosít majd számukra a fent említett riválisok boltjaival szemben, amelyeken csak saját készülékeikhez árusítanak programokat a gyártók.