Újabb ingyenes tárhelyet ad a Google

Vágólapra másolva!
A Google webes szövegszerkesztőjébe, a Docsba hamarosan már nem csak dokumentumokat, hanem bármit fel lehet tölteni 250 megabájtos fájlméretig, és ha kevés lenne az egy gigabájtos ingyenes kapacitás, bármennyit lehet még bérelni hozzá.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat pár héten belül teszi elérhetővé a webes szövegszerkesztő felhasználói számára az egy gigabájtos tárkapacitást, amiről szokás szerint a hivatalos Google blogon adtak hírt. A Google Docs, vagy Dokumentumok nevű szövegszerkesztőt eddig csak szöveges állományok, táblázatok, prezentációk tárolására lehetett használni, de mostantól bármit fogad majd.

A felhasználók egyenként maximum 250 gigabájtos fájlokat tölthetnek majd fel, és ha kevés lenne az egy gigabájtos ingyenes tárhely, havi 25 cent/gigabájt áron tovább lehet bővíteni azt. A Google elsősorban afféle virtuális pendrive-nak szánja a szolgáltatást, amely megkímélheti a felhasználókat a nagyméretű fájlok e-mailezésétől, vagy attól, hogy ezeket maguknál kelljen hordaniuk.

Az itt elhelyezett állományokat a dokumentumokhoz hasonlóan könnyen meg lehet majd osztani a szintén Docsot használó munkatársakkal, és a megendgedett lméret a Google szerint elég ahhoz, hogy a munkához leggyakrabban használt fájltípusokhoz - például szerkesztésre váró képek, tervrajzok, videók - kezeléséhez elég legyen. A cég az üzleti előfizetői részére lehetővé tesz azt is, hogy asztali alkalmazásokkal tartsák szinkronban a webes tárhely tartalmát, és több állományt mozgassanak egyszerre.

Forrás: [origo]
Google Dokumentumok: hamarosan fájlokat is fogad

A Google-tól régóta várják az internetezők, hogy valamilyen nagy kapacitású tárhelyszolgáltatást indítson el, amit csak Google Drive fantázianéven emlegetnek. A cég főleg azzal húzta el a mézesmadzagot a felhasználók előtt, hogy a Gmail elindításakor minden konkurensénél nagyobb tárhelyet biztosított a webes levelezőhöz, ami jelenleg körülbelül 7 gigabájt, a Picasa ingyenes webes fotótára pedig 10 gigabájtos. A pár évvel ezelőtt még óriási kapacitásnak számító Gmailt kezdetben sokan használták fájlok tárolására különféle segédprogramokkal, ennek azonban már elejét vette a cég.

A levelezőhöz képest elenyésző az egy gigás Google Docs-tárhely, de a vállalat újabban előszeretettel kér pénzt - még ha csak aprópénzt is - az extra szolgáltatásokért, így a Picasa tárhelye is fizetős formában bővíthető. Jelenleg nem is Google-é a legjobb igyenes tárhely-ajánlat: a Microsoft Live.com-on működő SkyDrive 25 gigabájtos ingyenes tárhelyet biztosít felhasználóknak, a DropBox nevű startup pedig 2 gigabájtos virtuális meghajtót ad, amit a számítógépen megosztott mappaként jelentet meg a hozzá tartozó kilens.