Pornósztár bírálja a véres játékokat

Vágólapra másolva!
Egy veterán pornószínész és rendező, Ron Jeremy szerint az erőszakos videojátékok sokkal rosszabb hatással vannak a gyerekekre a pornónál, a szülőknek inkább ezekre kellene jobban odafigyelniük.
Vágólapra másolva!

Az ismert amerikai pornófilmes egy Las Vegas-i kerekasztal-beszélgetésen adott hangot véleményének, amelyet még a vasárnap zárult CES technológiai expón hívtak össze, melynek szomszédságában némi átfedéssel zajlott az éves pornóipari rendezvény is - számolt be a BBC. A brit közszolgálati média szerint Jeremy a rendezvényen elmondta, úgy véli, a szülőknek sokkal inkább oda kellene figyelniük arra, milyen videojátékot adnak gyerekeik kezébe, a pornónál ugyanis jóval károsabbnak tartja a véres játékprogramokat. Szavai szerint "kutatások bebizonyították, hogy az erőszakos játékok sokkal rosszabb hatással vannak a gyerekekre, mint a pornográfia".

E véleményével a szórakoztatóelektronikai kiállítást felkereső számos játékost felmérgesített a pornósztár, akik azzal vádolták meg Jeremy-t, hogy igazából nem ért a témához, csupán egy másik bűnbakra igyekszik irányítani a szülők figyelmét. Ugyanakkor az Escapistmagazine.com videojátékos magazin szerzője bár nem ért egyet a pornóssal, részben igazat ad neki, ő is fontosnak tartja, hogy a szülőknek oda kell figyelnie arra, milyen játékot adnak a gyerek kezébe. Ugyanakkor nem tartja jobbnak azt sem, ha az erőszakos játék helyett a csemetének például Ron Jeremy egyik felnőtteknek szánt filmjét adná oda megtekintésre.

Ugyanakkor Ron Jeremy a beszélgetésen azt is kifejtette, számos olyan megoldás áll a szülők rendelkezésére, amellyel megakadályozhatják azt, hogy gyermekük pornóoldalakat nézegessen, a rossz nevelés miatt nem a pornót kellene hibáztatniuk. "Azért, mert pornót készítünk, nem mi vagyunk a rosszfiúk. Mi sem akarjuk, hogy a gyerekeik pornót nézzenek, de beismerjük, hogy ez előfordulhat, bár nem ez a célunk."

Ezzel szemben Craig Gross, egy pornófüggéssel kapcsolatos segélyoldalt működtető szakértő szerint sok esetben a gyerekek ügyesebben tudják használni a számítógépet.