A kémek is utálják a készülő brit fájlcsere törvényt

Vágólapra másolva!
Azonos oldalra sodorta James Bond kollégáit és a filmkalózokat a sors. Az egyszerű netes lehallgatások lehetőségét féltő kémek és a szevezett bűnözők ellen küzdő rendőrök ugyanúgy utálják a legfrissebb brit kalózellenes törvénytervezetet, mint a warezolók - adta hírül a Times Online.
Vágólapra másolva!

Harcban - most épp a terroristák és a letöltögetők elleniben - furcsa barátságok születnek. Erre példa az is, ahogy a zene- és filmkalózok ellen szigorúbb intézkedéseket kilátásba helyező Digital Economy Bill (Digitális Gazdasági Törvény) ellen a bűnüldözők és a nemzetbiztonsági szervek is felemelték a szavukat.

A francia három dobásos rendszerhez - amelyben a harmadik lebukás után a kalóz internetkapcsolatát megszünteti a szolgáltató - hasonló brit javaslatot azért nem preferálnák a titkosszolgálatok munkatársai, mert bevezetése erősebb titkosítások használatára készetetné a felhasználókat. A kémeket és a szervezett bűnözés ellenes egységeket tehát az zavarja, hogy a netezők forgalmának lehallgatása még nehezebbé válhat a jövőben.

A torrentezők által bekapcsolt újabb titkosítások, arra szolgálhatnak, hogy az internetszolgáltatójuk ne tudja, mit töltenek le felhasználók. Az erősebb rejtjelek, jobb kódok azonban nem csak a filmipari cégek kihelyezett kémjeivé tett internetszolgáltatókat akadályozzák, hanem minden más megfigyelési kísérletet is nehezíteneek. Az esetről tudósító Times több nemzetbiztonsági forrás alapján úgy tudja, hogy a kémek és rendőrök egyaránt negatívan nyilatkoztak munkájukat bonyolultabbá tevő törvénytervezetről.

A tervezet jelen állapotában az ORTT brit testvérszervezetét, az Ofcomot ruházná fel az internetelőfizetések lelassításának jogával. A pontos részleteket, köztük azt is, hogy az internet teljes felfüggesztésével büntethetik-e a kalózokat, a Digital Economy Bill fogja tartalmazni.

A felfüggesztéshez csak a zeneipari szervezetek ragaszkodnak, a filmes jogvédők beérnék az internetkapcsolat lelassításával is. Az internetszolgáltatók nincsennek elragadtatva a tervektől, a BT és a Carphone Warehouse szerint a szükséges beruházások miatt átlagosan 2 fonttal, azaz körülbelül 600 forinttal drágulnának az előfizetések.